Így toborzunk mi

„A legnagyobb vonzóerőt jelenleg a Magyar Honvédség szinte sosem látott fejlesztései jelentik” – húzta alá Soós Gyula alezredes. „Képzeljük el csak azokat az érdeklődő civileket, akik látták például a Breakthrough 2021 gyakorlatról készült médiaanyagokat… Benkő Tibor honvédelmi miniszter sem győzi hangsúlyozni a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program vívmányait. Ne felejtsük el: a modern technika azért is komoly vonzerő, mert a mai fiatalok különböző virtuális játékokban pontosan ilyen eszközöket irányítanak. Valljuk be: nehéz lenne egy 3D-s szimulátorban Leopárdhoz szokott fiatalt a valóságban pusztán a BTR-rel szembesíteni. Annak ellenére, hogy annak is megvan természetesen a maga szerepe a rendszerben. Lényeg, hogy toborzóként most mondhatnám, egyszerű dolgunk van: minél több rendezvényen kell megmutatni a modern, folyamatosan fejlődő honvédséget” – emelte ki az alezredes.

Felteszem, azért mégsem csak ebből áll a toborzótevékenység. Ráadásul az ember nem csupán vasak miatt szeretne katona lenni.

„A toborzótevékenységnek sok vetülete van” – vette át a szót Csatári Zsanett százados. „Egyetlen aspektust kiemelve: a gyerekek vágynak arra, hogy valamiben különbözzenek kortársaiktól. Senki sem szeretne az arctalan tömeg része lenni. Viszont nem lehet mindenki a legjobb tanuló, a legmenőbb diák, vagy éppen az iskola élsportolója. Minden külön elismerés nagy erővel bír és ilyen tekintetben például a legjobb kadét cím is nagyon motiváló. Ha csupán a saját példámat nézem, én sem véletlenül lettem katona. A középiskolai padtársam testvére tiszthelyettes hallgatóként tüzérnek készült. Alig vártam a hétfőket, hogy találkozzak az osztálytársammal és hallgathassam a testvére élményeit. Ittam a szavait, ugyanis teljesen más világról szóltak, mint ami engem körülvett. De említhetném az alezredes példáját is, aki egy kellőképpen meggyőző pályára irányító tiszt hatására választotta ezt a pályát” – mondta a százados.

Soós Gyula alezredes: általánosságban most még szerencsés helyzetben vagyunk. Még él az a generáció, amelyiknek a kötelező sorkatonai szolgálat révén szoros kötődése volt a honvédséggel. Ők még tudják motiválni gyermekeiket, unokáikat. Hiába szerveződnek honvédelmi szakkörök, táborok, kadétprogram, ha a szülő nem íratja be a gyereket. Időben vagyunk tehát, de cselekedni kell, mert ha nem lesz sikeres a fiatalok honvédelmi nevelése, most nem tudjuk hitelesen bemutatni a Magyar Honvédséget, később már nagyon nehéz feladat lesz. Ebből a szempontból egyébként a Honvédelmi Táborok szerepe kulcsfontosságú. Ezekbe szülői indíttatás nélkül is rengetegen jelentkeznek, legfőképp kortársaik pozitív élményei alapján. Ha pedig valakinek itt megtetszik a katonaélet, esélyes, hogy olyan iskolát választ, ahol működik a Honvéd Kadét Program.

Csatári Zsanett százados: irodavezetőként természetesen nekem is a toborzás a legfontosabb feladatom, ám emellett nem szabad megfeledkezni a szociális gondoskodás területéről sem. A két terület ráadásul szorosan összefügg egymással, rendszert alkot.

Különböző fórumokon elméletben sok szó esik erről. A gyakorlatban mindez hogyan valósul meg Veszprém megyében?

Soós Gyula alezredes: mindig azt vallottam, hogy gondoskodnunk kell azokról a kollégákról, akik megteremtették annak az alapját, amiben most élünk, szolgálhatunk. Ebben a járványhelyzetben pedig hatványozottan fontos, hogy együttműködjünk a nyugállományú szervezetekkel, segítséget nyújtsunk a szociális gondoskodási körbe tartozóknak. Nem mindegy, hogy azért nincs kapcsolatunk valakivel, mert ő nem szeretné, vagy azért, mert egyszerűen csak kiesik a látóterünkből. Ráadásul toborzóközpontként fel kell készülnünk arra, hogy adott esetben sorozóközpontként is szolgáljunk. Viszont azok a kollégák, akik egyáltalán láttak már sorozóközpontot működés közben, már mind nyugállományban vannak. Az a kérdés: miként lehetne felkészíteni a honvédségi nyugállományú klubok tagjait, vagy legalább a vezetőséget, hogy aktívan használják az internetet – akár csak kapcsolattartásra is. Mert a virtuális világon keresztül be lehet őket vonni a rendszerbe. Ez lesz a jövő év egyik fő célkitűzése. Zárójelben jegyzem meg: Pest megye után Veszprém megyében él a legtöbb szociális gondoskodási körbe tartozó.

Csatári Zsanett százados: korábban a veszprémi központ érdekvédelmi tisztje, majd részlegvezetője voltam, a Veszprém megyében élő szociális gondoskodási körbe tartozók -nyugállományú katonák, honvédségi nyugdíjasok, katonaárvák, katonaözvegyek - ügyintézéseinek koordinálásáért, a rászoruló élethelyzetben lévők támogatásáért voltam felelős. A szervezeti változások következtében mindamellett, hogy a három megye szociális gondoskodási körébe tartozókkal kapcsolatos feladatok irányítása a feladatom, az elöljáróim májustól engem bíztak meg a veszprémi iroda vezetésével. Már korábban megfogalmazódott bennem, hogy a tevékenységünk sikere a nyugállományú szervezetekkel való szoros együttműködésben rejlik, mára pedig egyre inkább körvonalazódik számomra, hogy a két terület - toborzás és szociális gondoskodás - szorosan összefügg, sőt a generációk összekapcsolása kulcstényező lesz a jövőre nézve. Nagy kihívásnak és motiváló erőként élem meg, hogy jó alapokra építhetünk. Benkő Tibor honvédelmi miniszter is többször kifejtette: a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programban nagy szerepet szán a nyugállományú katonáknak. Közel húsz év telt el az utolsó sorkatona bevonulása óta. Ez idő alatt hatalmas szakadék keletkezett a társadalom és a honvédség között. A mi feladatunk is, hogy a toborzás és a szociális gondoskodás egymáshoz történő közelítésével csökkentsük ezt a távolságot. Ahhoz, hogy minél több fiatal válassza a katonai pályát, a szüleikhez is közel kell tudni kerülni. Ehhez a célhoz kellene nekünk minél több nyugállományú katonát megnyerni! Nem szabad, hogy megtartsák maguknak a megszerzett tudást és tapasztalatot. Az elkövetkezendő időszakban kiemelt szerep jut a tudásmegosztás körforgásának. Azt szeretnénk elérni, hogy legyen kedvük és motivációjuk mindezt újra a Magyar Honvédség céljai megvalósítása érdekében átadni, felhasználni. Nyilván nem is kérhetjük azt a nyugdíjas katonáktól, hogy teljes mértékben illeszkedjenek bele a digitális világba. Inkább azt szeretnénk, ha példát mutatnának abból, amiből ők már ötösre vizsgáztak.

Hatni lehet még a mai tizennyolc éves korosztályra az évtizedekkel korábbi katonalét élményeivel, értékeivel?

Csatári Zsanett százados: a technika nyilván változott – az alapvető értékek, a bajtársiasság, a fegyelem, az összetartozás és a haza iránti szeretet nem. Ezt az állandóságot leginkább úgy tudjuk szemléltetni, ha összefogunk. Egyébként abban a korban már valóban késő elkezdeni a honvédelmi nevelést, mert a mai fiatalok ilyenkor többé-kevésbé már igen konkrét elképzelésekkel rendelkeznek. Korábban kell megjelennünk a gyermekek életében. Például az apród program keretében a Magyar Tartalékosok Szövetsége (MATASZ) Veszprém Megyei Egyesülete, Simon-Jójárt Sándor nyugállományú ezredes vezetésével évek óta több általános iskolában tart szakkör keretében honvédelmi ismeretek órákat, amelyek elméleti és gyakorlati jellegűek. Természetesen a fiatalok honvédelmi nevelésében a megyében működő nyugállományú szervezeteink is részt vesznek. Veszprém, Pápa, Tapolca, Várpalota, Devecser – ezek a klubok vonzáskörzetükkel lefedik a teljes megyét. Egyetlen pillanatra sem szabad magukra hagyni őket; szeretnénk, ha hozzánk csatlakozva folytatnák ezt a hasznos tevékenységet. Gondoljunk csak bele milyen fontos a szerepük: az öt körzetből két körzetben évek óta nem állomásozik katonai szervezet, és a hétköznapokban kizárólag a nyugállományú katonák képviselik a Magyar Honvédséget. Ezért nem lehet különválasztani a toborzás és a nyugdíjasokról való gondoskodás kérdését. Ha a nyugállományú katonákban újra feléled a Magyar Honvédség iránti tulajdonosságérzet, és a katonai eskü arra készteti őket, hogy a katonai szolgálat fontosságát kommunikálják, az a fiatalokat is megmozgatja.

Soós Gyula alezredes: … ezen a ponton pedig visszakanyarodunk a modern technikai eszközökhöz, ugyanis egy-egy ilyen órára, szakkörre mi is kimegyünk, megmutatjuk a mai Magyar Honvédséget. Olykor pedig fordítva működik mindez: a nyugállományú katonák a fiatal „apródjaikkal” részt vesznek a mi toborzó rendezvényeinken is. Ebben a folyamatban a nyugdíjasok is hasznosnak érzik magukat, olyannyira, hogy a megyei klubok az alapszabályzatukba is belefoglalták az ifjúsági programok szervezését. Kiegészítésként pedig említeném a tartalékos rendszerben rejlő toborzási lehetőségeket is. Ha az adott tartalékos időnként visszajár saját településére, helyi rendezvényeken vesz részt, sőt, ellátogat abba az iskolába, ahol végzett, szintén rendkívül hitelesen tud toborozni. Önmaga a példakép.

Mi a helyzet azokkal a nyugdíjasokkal, akik sajnos nem tudnak már részt venni ilyen aktívan a fiatalok honvédelmi nevelésében és gondoskodásra szorulnak?

Csatári Zsanett százados: először is, szeretnénk mindenkiről tudni. Ez nem olyan egyszerű feladat, mint amilyennek látszik. A legutóbbi katonanemzedéki találkozón is felmerült a kérdés: miként szerezzünk tudomást például a különböző szociális intézményekben élő egykori katonákról? 2019-ben mértük fel a Veszprém megyei szociális intézményekben lakók körét. Fontosnak tartottam, hogy a nyugállományú szervezetek elnökeivel közösen egyenruhában látogassunk el az intézményekbe. Sajnos, a járványhelyzet megszakította ezt a folyamatot. Örvendetes viszont, hogy a Nacsa Ferenc nyugállományú törzszászlós vezette Tapolca és Környéke Honvéd Bajtársi Egyesület, mint civil szervezet a város önkormányzatával egyedi együttműködési megállapodást kötött, amely a felek egymás közötti információ átadására, egymás kölcsönös tájékoztatására vonatkozik. Ennek értelmében, ha a város tudomására jut, hogy a szociális rendszerében létezik nehéz helyzetben élő személy, aki vélhetően köthető a honvédséghez, akkor tájékoztatják a nyugállományú klubot – a klub pedig minket. Ennek eredményeképpen azonnal közbe tudunk avatkozni, segítünk, ha szükség van rá. A hasonló mintán alapuló háromoldalú megállapodások megkötése a célunk a későbbiekben, hogy a megye egész területét feltérképezzük. Ehhez hatalmas segítséget nyújtanak a nyugállományú szervezet aktivistái, elmondható, hogy látogatásaink jelentős részét az ő bevonásukkal végezzük, áthidalva ezzel az életkori síkon kialakult szakadékot. Ezekkel a lépésekkel előremutató változásokat tudunk generálni a szociális gondoskodás területén.

Ez miért hasznos?

Soós Gyula alezredes: a katonatársadalomra mindig is jellemző volt a jó értelemben vett tartás. Azaz a problémákat igyekszünk egyedül megoldani, segítség nélkül. Ha valaki, általában személyes ismeretség nélkül a toborzóirodából telefonál egy adott esetben rászoruló egykori katonához, nem biztos, hogy elmondja neki a gondjait. Egész más, ha az egykori bajtársak jönnek látogatóba, sokkal hitelesebb, közvetlenebb. Nagyobb az esély rá, hogy megosztják egymással a problémákat és ekkor mi már tudunk segíteni.

Az eddigiek alapján kezd nyilvánvaló lenni, hogy a fent említett katonanemzedéki találkozón százados asszony mivel is érdemelte ki a Katonák Példaképe elismerést…

Csatári Zsanett százados: …számomra az a legnagyobb elismerés, hogy azok az emberek, akik aláírták a javaslatot, azt gondolták: méltó vagyok a Katonák Példaképe díjra. Jelképezi számomra, hogy bár öt évvel ezelőtt kerültem erre a szakterületre, viszonylag rövid idő alatt képes voltam teljesen integrálódni, és azonosulni a feladatkörrel. Nem a szolgálati időmet, a szakmaiságomat és az elhivatottságomat ismerték el. Maximális tiszteletemet is kifejezi a nyugállományú katonák iránt. Ennek egyik megnyilvánulása, hogy a megyében működő összes nyugállományú szervezetnek tagjai vagyunk a központparancsnokkal. Bármikor számíthatunk egymásra a nyugállományú szervezetekkel, büszke vagyok arra, hogy velük együtt szolgálhatok, sokakat közülük a barátomnak, példaképemnek is tekintek. Hiszem, hogy a díj által képviselt értékek a toborzás során is segítségemre lesznek.

Soós Gyula alezredes: a Katonák Példaképe díjat öten kapták meg. Központparancsnokként nekem külön elismerés, hogy a parancsnokságról ketten is kiérdemelték: a százados mellett Babos Sándor őrnagy, a szombathelyi toborzóiroda vezetője is. Ebből is látszik, hogy számunkra a toborzás és a nyugállományúakról történő gondoskodás egyaránt fontos.

Előbbi témával kezdtük a beszélgetést, zárjuk is ezzel! Milyenek a toborzás tapasztalatai és milyen lehetőségeket kínál a Magyar Honvédség az érdeklődőknek?

Soós Gyula alezredes: folyamatosan várjuk a tartalékos és a szerződéses katonai szolgálatra jelentkezőket egyaránt, igyekszünk az elképzeléseikhez, lehetőségeikhez igazodni. Sajnos országos probléma a gépjárművezetők hiánya, mind a civil szférában, mind a honvédség tekintetében. Az új technikai eszközökhöz meg kell találni a megfelelő embereket. Ha már valakinek van jogosítványa, onnantól kezdve átképezhető különféle járművekre. Példának okáért az MH Légi Műveleti Vezetési és Irányítási Központban is számos „C” kategóriájú beosztás van, de ezen a ponton felsorolhatnám szinte az összes katonai szervezetet. A kötelező sorkatonai szolgálat idején a haderő kitermelte a gépjárművezetőket – részben a társadalom részére is. Manapság ez a lehetőség nincs meg. Ellenben például, ha egy munkanélküli megszerzi a jogosítványt, nálunk a honvédség berkein belül gyakorlatot is szerezhet, amit aztán később akár a civil életben is kamatoztathat. Új lehetőség továbbá, hogy Kecskeméten repülőműszaki altisztképzés indul. A képzésre olyan 18-40 év közötti magyar állampolgárokat várunk, akik már rendelkeznek bármilyen szerelő vagy mechanikus alapképzettséggel. A kormánymegbízott segítségével a közelmúltban a megyében több, mint kétezer embert szólítottunk meg levélben a Magyar Honvédség nyújtotta különböző lehetőségeiről, köztük munkanélkülieket, iskolákat, szülőket. Bízom benne, hogy minél több fiatal fog érdeklődni!