Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

India is az Osprey után érdeklődik

Szöveg: honvedelem.hu / haborumuveszete.hu |  2012. január 22. 18:42

Az indiai védelmi minisztérium az amerikai V–22 Osprey hadrendbe állításának lehetőségét vizsgálja – írja a Flightglobal. Konkrét tárgyalások még nem kezdődtek, azonban az amerikai Boeing vállalatot már meghívták egy „típusismertető” tájékoztatóra.

2011 novemberében az indiai katonai vezetésnek, első ízben már volt lehetősége megtekinteni a típust a Dubai Air Show-n.

Az indiaiak elképzelése szerint a V–22-est kiválóan lehetne használni teherszállítási feladatokra a magasabban fekvő repterekre és nagyobb távolságokra is, illetve olyan területekre, ahová a jelenleg hadrendben álló repülőgépek és helikopterek nem képesek eljutni.

A Bell Helicopter és a Boeing által közösen gyártott billenőrotoros repülőgép népszerűsége jelentősen megnőtt az utóbbi időben, azonban konkrét megrendelés még ez idáig nem született. A típus után eddig már érdeklődött többek között Nagy-Britannia, Izrael és Norvégia is. Információk szerint jelenleg tárgyalások folynak Izraellel és az Egyesült Arab Emirátusokkal.

1595930454