Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

India végre hadrendbe állíthatta a Nyerpát

Szöveg: honvedelem.hu / haborumuveszete.hu |  2012. április 8. 18:30

Április 4-én, szerdán jött el az a pillanat, melyre az indiai haditengerészet már jó ideje várt: ezen a napon ugyanis végre hadrendbe állíthatták az Oroszországtól lízingelt Akula II-osztályú K–152 Nyerpa támadó tengeralattjárót. A ceremóniának Visakhapatnam kikötője adott otthont. India már a hatodik ország (az USA, Oroszország, Franciaország, Nagy-Britannia és Kína mellett) a sorban, mely nukleáris meghajtású tengeralattjárót üzemeltet.

A nukleáris meghajtású, Akula-II osztályú Nyerpa építése már 1991-ben elkezdődött, azonban anyagi nehézségek miatt több mint egy évtizedig húzódtak az építési munkálatok. Ekkor került a képbe India, ami biztosította a hiányzó összeget a tengeralattjáró befejezéséhez.

Egy 650 millió dolláros lízingszerződés alapján pedig az indiaiak 10 évig üzemeltethetik a Nyerpát (INS Csakra néven). 2008. november 8-án egy tragikus esemény árnyékolta be a Nyerpa pályafutását, hiszen tengeri tesztje során balesetet szenvedett, melynek során 20 ember vesztette életét a hajó orr-részébe beszivárgó freongáz következtében.

India a tervek szerint idén még egy nukleáris meghajtású tengeralattjárót állíthat hadrendbe: az INS Arihant ballisztikus rakéta hordozót jelenleg még tesztelik, de a program jelenlegi állása szerint hadrendbe állítása akár már 2012-ben megvalósulhat. Az INS Arihant India első hazai fejlesztésű és építésű nukleáris meghajtású tengeralattjárója.