Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Interoperabilitás, szakmaiság, bajtársiasság

Szöveg: Porcsin-Pallás Lilla főhadnagy | Fotó: Kulin Sándor szakaszvezető, Gorzsás János tizedes, Csizmadia Olivér tizedes, Süveges Richárd közkatona |  2022. október 11. 14:30

Véget ért a Strong Will 2022 elnevezésű nemzetközi felderítő gyakorlat, amelyen az interoperabilitás, az idegennyelv-gyakorlás és a szakmaiság mellett a bajtársiasság is hangsúlyt kapott.

IMG_3427_szerkesztett_maszkolt_kicsi

A gyakorlaton az MH 24. Bornemissza Gergely Felderítő Ezred résztvevő katonái - három lengyel szakasszal kiegészülve - hajtottak végre összetett felderítő szakharcászati feladatokat. Ennek során a katonák megismerkedtek a másik fél által alkalmazott folyamatokkal, haditechnikai eszközeivel és képességeivel.

A kiképzés kiemelt mozzanata volt az a 72 órás végrehajtás, amely során  – éles helyzeteket imitálva – a gyakorlótéren végezték feladataikat a katonák. A mozzanat a mélységi felderítő csoportok ejtőernyős kijuttatásával, napnyugta után kezdődött.

A gyakorlat nemzetközi fázisát lezáró sorakozón - amelyen a magyar katonák elbúcsúztak lengyel bajtársaiktól - Hajnal István ezredes, az alakulat parancsnoka a gyakorlótéren szerzett tapasztalatok fontosságáról beszélt, majd elismerést adott át a legkiválóbban helytálló lengyel katonáknak. 

A közel háromhetes gyakorlótéri felkészülést követően az ezred katonáinak következő nagy megmérettetése a NATO CREVAL ellenőrzés lesz, amely soirán a NATO-nak felajánlott ISR (felderítő) zászlóalj képességeit és harckészültségét mérik fel és értékelik.