Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Irakban tárgyalt az amerikai hadsereg vezetője

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. augusztus 22. 17:42

Bagdadban tárgyalt Martin Dempsey, az amerikai fegyveres erők legfőbb vezetője augusztus 21-én kedden, első ízben az amerikai erők tavaly decemberi iraki kivonulása óta. A tábornok hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államokra „partneri” minőségben még fontos szerep vár Irakban.

Dempsey tábornok, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke – aki előzőleg Afganisztánban járt, és repülőgépét támadás érte a földön – hatórás bagdadi tartózkodása alatt találkozott Núri al-Máliki kormányfővel és iraki vendéglátójával, Babaker Zebari tábornokkal.

Nem sokkal érkezése előtt Dempsey a francia hírügynökségnek azt mondta, hogy az Egyesült Államok befolyása továbbra is fennmarad Irakban. „De mostantól partnerként cselekszünk, és nem tulajdonosként."

A tábornok kijelentette, hogy iraki partnereivel párbeszédet kíván kezdeni, és meg akarja erősíteni a katonai kapcsolatokat Bagdaddal.

Núri al-Málikival folytatott másfélórás megbeszélése után az újságíróknak azt mondta, hogy az iraki miniszterelnökkel megvitatták a szíriai konfliktust, Irak igényét az amerikai erőkkel való közös kiképzésekre, továbbá amerikai informatikai berendezések, mindenekelőtt rádiólokátorok, légvédelmi fegyverek és a határőrizetet szolgáló berendezések vásárlását.