Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Irán beindította a második centrifugát?

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. augusztus 8. 7:17

Irán megkezdte a natanzi urándúsító üzemében idén felszerelt második centrifugasorának használatát, hogy hatékonyabbá tegye a létesítmény tevékenységét. Az atomfegyverek nyomon követésével foglalkozó független amerikai tudományos és biztonsági intézet (ISIS) honlapján tette közzé a második centrifugasor üzemeltetésére vonatkozó értesülését, amelynek forrását mindazonáltal nem jelölte meg.

Irán egy ideje alacsony fokon már dúsított uránt, idén februárban pedig bejelentette, hogy megkezdte annak magasabb szintre – húsz százalékosra – dúsítását, hogy üzemanyagot állítson elő orvosi kutatóreaktora számára.
Elemzők szerint az első centrifugasor nem volt elég hatékony, mert a dúsítás után sok alacsony fokon dúsított anyag maradt hátra.

Az atomfegyverek elterjedésének megakadályozása felett őrködő Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) szerint Irán később felszerelt egy második centrifugasort is, de nem használta.

Egy Bécsben akkreditált, a NAÜ Iránnal kapcsolatos vizsgálatait ismerő diplomata viszont úgy nyilatkozott, hogy az irániak az elmúlt hetekben előkészületeket tettek a második centrifugasor használatára.

Ez utóbbi lehetővé teszi, hogy a dúsítás után hátramaradt anyagot újra dúsítsák. Ez növeli a hatékonyságot, mert kevesebb alacsony fokon dúsított uránból állíthatnak elő ugyanannyi 20 százalékos dúsítottságú hasadóanyagot.

A nyugati országok azt gyanítják, hogy Irán – az urán további dúsításával – nukleáris fegyvert akar előállítani. Teherán ezt tagadja, állítása szerint atomprogramja békés célú.

Címkékvizsga