Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Irán elfordulhat az Atomenergia-ügynökségtől

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2008. május 29. 9:41

Az iráni parlament újonnan megválasztott elnöke azzal vádolta szerdán a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget (NAÜ), hogy “összejátszik” a nyugati hatalmakkal az iráni atomprogrammal kapcsolatos nemzetközi vitában.

Ali Laridzsáni azzal fenyegetőzött: Teherán fontolóra veheti, hogy egyáltalán együttműködjék-e az ENSZ nukleáris ügyekben illetékes szakosított szervezetével.

A NAÜ sajnálkozását fejezte ki a hét elején közzétett jelentésében amiatt, hogy nem kapott választ Teherántól az iráni atomprogram esetleges katonai vonatkozásaival kapcsolatos kérdéseire. Laridzsáni feltehetőleg erre reagált szavaival.
Kijelentette: az iráni parlament (madzslisz) “nem fogja eltűrni az ilyen csalárd összejátszást" a NAÜ és a nyugati hatalmak között.

Ha az ügynökség és a nyugati hatalmak továbbra is ezen az úton járnak, az iráni parlament közbe fog lépni, és új irányvonalat szab meg a NAÜ-vel kapcsolatos együttműködést illetően – mondta Laridzsáni az iráni törvényhozók előtt.

Laridzsáni vezette korábban az iráni tárgyalóküldöttséget az ország atomprogramjáról folytatott nemzetközi tárgyalásokon.

A madzslisz szerdán választotta meg őt elnökévé. A Nyugaton konzervatívként, reformellenesként emlegetett politikus közvetlenül megválasztása után mondott beszédében fenyegetőzött az együttműködés felmondásával.

A nyugati hatalmak azzal gyanúsítják Iránt, hogy atomfegyver megszerzésére törekszik. Teherán tagadja ezt, azt állítja, hogy atomprogramja kizárólag békés célokat szolgál.

CímkékENSZ