Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Irán követeli az orosz rakétarendszereket

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. április 6. 14:45

Irán kedden felszólította Oroszországot, hogy tegyen eleget az Sz-300-as rakétarendszerek eladásáról kötött szerződésnek – közölte Ramin Mehmanparaszt iráni külügyi szóvivő.

Oroszországra a nyugati nagyhatalmak is nyomást gyakorolnak a vitatott iráni atomprogram miatt annak érdekében, hogy határolódjon el Irántól, de Moszkva kizárta, hogy elállna a szóban forgó légvédelmi rakétarendszerek leszállításától.

Az Sz-300PMU1 (nyugati besorolás szerint SA-20) típusú, teherautókra szerelhető, 150 kilométer hatótávolságú rakéták bevethetők robotrepülőgépek (cirkálórakéták) és repülőgépek ellen.

Címkékrakéta