Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Iráni harci katamaránok

Szöveg: honvedelem.hu / haborumuveszete.hu |  2021. április 24. 19:25

Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda (IRGC) még 2016-ban állította hadrendbe a Shahid Nazeri rakétás korvettet. A szokatlan külsejű, sőt kifejezetten csúnya, katamarán elrendezésű hadihajó 55 méter hosszú, szinte teljes egészében alumíniumból épült és két dízelmotorjával kb. 28 csomós sebességre képes.

Shahid_Nazeri

Tervezésénél láthatóan törekedtek a radarkeresztmetszet csökkentésére, a két keskeny hajótest jobb tömegelosztása egyszerre biztosítja a nagy stabilitást és a kisebb merülést, így a nyílt tengeren és a partmenti vizeken is tevékenykedhet. Tüzérségi fegyverként fedélzetére a 7,62 milliméteres, hatcsövű Minigun géppuska iráni másolatának, illetve a 12,7 milliméteres szovjet eredetű DhSK nehézgéppuskák több példányát telepítették, de kínai terveken alapuló, hajó elleni rakétákat is hordoz. A parancsnoki híd mögött kialakított platformon egy könnyűhelikoptert szállíthat.

A közelmúltban a bushehr-i Shahid Mahallati Hajógyárról készült műholdfelvételeken, újabb a Shahid Nazerihez nagyon hasonló, de annál nagyobb, legalább 64 méter hosszú egységre figyeltek fel. A formai hasonlóság arra utal, hogy a korábbi típus továbbfejlesztett változatáról lehet szó, ami a Shahid Soleimani (a 2020. január 3-án amerikai dróntámadás során meghalt IRGC tábornok után), vagy más vélemények szerint Shahid abu Mahdi-osztályba tartozik majd. Erről a kisebb típusnál is kevesebb információ áll rendelkezésre, de valószínűleg ez is teljesen alumíniumból készül és dízelmotorokkal hajtják meg, valamint fegyverzete is hasonló lesz, de kiegészítik légvédelmi rakétákkal is.

Az új hajók hadrendbe állításával, az Iszlám Forradalmi Gárda arzenálja lassan kezdi beérni az iráni flottáét, mert eddig fő tengeri csapásmérő erejét csak a tíz, kínaiaktól vásárolt Houdong-osztályú rakétás gyorsnaszád, valamint a felfegyverzett és a távirányított, robbanó motorcsónakok jelentették. A jelek szerint a továbbiakban nagyobb hangsúlyt akarnak helyezni a korvett típusú, jelentősebb harci értékű hadihajókra, amelyek fedélzeti fegyvereik mellett, kialakításuknál fogva a robbanó motorcsónakok bázishajójaként is szolgálhatnak majd (a két hajótest közötti részen szállíthatnák őket).

Az iráni haditengerészet vezetői régóta rossz szemmel nézik az Iszlám Forradalmi Gárda tengeri erejének növekedését, mivel konkurenciát látnak a szervezetben, így nyilván nem túl boldogok, hogy a korvett-katamarán a jelek szerint sorozatban készül majd. A legutóbb kiszivárgott hírek és újabb műholdfelvételek szerint ugyanis nemcsak a Shahid Mahallatiban, hanem egy a bandar abbas-i flottabázis közelében lévő kisebb és a Qushm-szigeten lévő Shib Deraz, nemrég létesített hajógyárában is készül legalább egy-egy újabb egység.

Címkékhaditechnika