Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Iráni légvédelmi gyorsnaszád

Szöveg: honvedelem.hu / haborumuveszete.hu |  2023. április 10. 15:37

Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda már számos alkalommal mutatott be meglehetősen sajátos tervezésű, néha igencsak futurisztikus külsejű harci eszközöket, amelyek többsége – legalábbis amennyire tudni lehet – vagy egyszerűen propagandacélokra szolgált, vagy nem lépett túl a prototípus fázison. Azonban, vannak olyan életképesnek tűnő iráni fejlesztések is, amelyekkel elképzelhető, hogy a jövőben számolni kell.

Iran 1

Ilyennek tűnik a nemrég bemutatott Zulfiquar-osztályú rakétákkal felszerelt, légvédelmi gyorsnaszád is, amellyel kapcsolatban kissé megtévesztő – talán szándékosan –, hogy több, tengeri fegyverrendszer is felbukkant az elmúlt évek során ugyanezen a néven. Az új gyorsnaszád alapja az eredetileg brit gyártmányú, Bladerunner 51 típusú motorcsónak, amely 75 csomós (körülbelül 139 kilométer/óra) sebességével világrekordernek számít. Miután nem sikerült licencét megvásárolni, Irán egy kerülő utakon – egy dél-afrikai üzletember segítségével – beszerzett példányt lemásolva vette gyártásba és Seraj-1 néven egy 12,7 milliméteres géppuskával és egy 12 csövű, 107 milliméteres rakétavetővel felszerelt gyorsnaszádként rendszeresítette a Forradalmi Gárda tengeri erőinél.

A nyilvánosságra került képek alapján az új, Zulfiquar-osztályú, rakétás gyorsnaszád a Seraj-1, valamivel nagyobb, radikális továbbfejlesztésének látszik. Megörökölte annak nagyteljesítményű, körülbelül 1 000 lóerős motorjait és – bár némileg módosítva – üvegszálas törzsét, amelyre nagyobb, zárt felépítmény került jókora radarkupolával, annak tetején pedig egy további felszíni keresőradarral. A nagy radom mögé két függőleges indítócellát építettek be, amelyekből az orosz eredetű 9K330 Tor radarvezérlésű föld-levegő rakéta iráni másolatának, a Nawabnak egy továbbfejlesztett verziója indítható, amelyet valószínűleg infravörös érzékelővel is felszereltek. A bemutatott hajó orrában egy manuálisan kezelt géppuska is látható volt.

Az új típusból csak egy létezése biztos, de elképzelhető, hogy előbb-utóbb sorozatgyártásra kerül és a nagyobb hadihajók, elsősorban helikopterek elleni közvetlen védelmére szánják a jövőben.

Iran 2
Címkékhaditechnika