Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ismét ezrek tüntetnek Kairóban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. november 18. 20:11

Iszlamista és világi tüntetők tízezrei gyűltek össze november 18-án, pénteken a kairói Tahrír téren, követelve, hogy a hadsereg mielőbb adja át a hatalmat egy civil kormánynak. A tüntetési felhívást kiadó iszlamisták a hatóságok által javasolt alkotmányügyi charta tervezete ellen is tiltakoznak, úgy vélve, hogy egy ilyen charta megalkotása a jövőbeli parlament előjoga.

A választás a tervek szerint november 28-án kezdődik, és három szakaszban zajlik le. Ez azonban még tolódhat egyes vitás kérdések miatt, így a tüntetők követelései közt van az is, hogy a választásokra legkésőbb jövő áprilisban sor kerüljön.

A több mint ötvenezres demonstráción nagy többségben voltak a legszervezettebb politikai csoportosulás, a korábbi elnök, Hoszni Mubarak idején illegális, fundamentalista Muzulmán Testvériség tagjai, valamint a szalafista mozgalom és a Gamáa Iszlámíja radikális iszlamistái. Ennek megfelelően főleg szakállas férfiakat és kendős nőket lehetett látni, de baloldali és liberális csoportok néhány tagja is csatlakozott a tüntetéshez.

„A kormány meg akarja alázni a népet? A nép fellázadt Mubarak ellen, és fel fog lázadni az ellen az alkotmány ellen is, amelyet ránk akarnak kényszeríteni" – kiáltotta hangosbeszélőn a szalafisták egyik tagja, több ezer tiltakozó zajos helyeslésétől kísérve. A megmozdulás előtt 39 politikai párt és csoportosulás közös nyilatkozatban hirdette meg, hogy felvonul „a demokrácia és a hatalomátadás védelmében", miután holtpontra jutottak a tárgyalások iszlamista csoportok és a kabinet között.

A demonstrációra vonatkozó felhívást azután adta ki a Muzulmán Testvériség, hogy a – hadsereg gyámkodása alatt működő – kormány úgy döntött, folytatja „az alkotmány alapelveiről szóló nyilatkozat" tervezetének kidolgozását. Sokan tartanak attól, hogy a szóban forgó charta korlátozhatná a majdani alkotmány kidolgozására létesülő bizottság mozgásterét. Bírálják a dokumentumot olyan záradékok miatt, is, amelyek kivonnák a parlament ellenőrzése alól a katonai költségvetést, és a katonáknak hagyná meg a végső szót az őket érintő törvények ügyében.

Címkékjog