Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ismét megrendezték a Magyar Honvédség mezei futóbajnokságát

Szöveg: Kálmánfi Gábor | Fotó: MH LMVIK és a szerző felvételei |  2021. október 28. 7:16

„Vegyél egy mély levegőt, aztán a következőt már csak a célban” - hangzott el a sajátos taktikai utasítás az MH Mezei Futóbajnokságán, Veszprémben, október 27-én, szerdán.

MH Mezei Futóbajnokság (1)

Válaszként a rajtra koncentráló versenyzőtől némi mosoly érkezett, majd egy „emberesnek” titulált 3000 métert tett le az asztalra és fogadhatta a csapatvezető elismerő kézfogását. A „királynék városába” huszonnégy katonai szervezettől érkezett több mint kétszázötven versenyző elsősorban persze annak is örült, hogy a járvány miatti egy esztendő kényszerszünet után ismét meg tudta rendezni az MH Légi Műveleti Vezetési és Irányitási Központ a futóbajnokságot. A különböző szintű korlátozások korábban nyilván a felkészülést is befolyásolták, így többen bevallottan nem elsősorban az időeredményre koncentráltak. Chmelik Ernő alezredes, a Magyar Honvédség Parancsnokság Kiképzési Csoportfőnökség kiemelt testnevelő főtisztje mindenesetre bízott a jó időeredményekben is.

„Mi rendezők is nagyon örülünk annak, hogy végre itt lehetünk újra a Magyar Honvédség Mezei Futóbajnokságán. Mert eddig a futás terén csak annak örülhettünk, hogy a szabadtéri egyéni edzésekre nem vonatkozott semmiféle korlátozás. A futóbajnokságon egyébként a korábbi években megszokott kategóriákban, több távon lehet indulni, és a nap végén összesített győztest is hirdetünk” – mondta a főszervező, akit arról is kérdeztek: nem jelent-e nehézséget a katonáknak, hogy bakancsban kell futni. „Mi bakancsban szolgálunk, bakancsban élünk” - hangzott a mosolygós válasz.

MH Mezei Futóbajnokság (8)

Nők, férfiak, életkor szerinti bontásban az abszolút kategóriától egészen az 55 éves kor feletti kategóriáig bezárólag indulhattak, 3000 méteres és 6000 méteres gyakorlóöltözetes váltófutásban, illetve a 4x1000 méteres fegyveres váltófutásban. A csapatversenyt pedig az az alakulat nyerte, amelyik a legtöbb csapatbajnoki pontot szerezte, hiszen minden helyezésért külön pont is járt.

Összesítésben végül nagy küzdelemben az MH 25. Klapka György Lövészdandár szerezte meg az első helyet, elnyerve ezzel a legjobbnak járó vándorserleget. Második helyen az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred végzett, míg a dobogó harmadik fokára az MH Ludovika Zászlóalj - Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar csapata állhatott fel.