Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ismét ostrom alatt Homsz városa

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. április 19. 16:58

A szíriai hadsereg harckocsikkal és tüzérségi fegyverekkel ismét lőtte április 18-án, szerdán Homsz városát, három nappal azt követően, hogy nemzetközi megfigyelők érkeztek az országba a Kofi Annan által kidolgozott tűzszüneti egyezmény betartásának ellenőrzésére.

A Helyi Egyeztető Bizottságok (LCC) elnevezésű szervezet közlése szerint az ostrom intenzív volt, miközben egy felderítő repülőgép repült el a város fölött. A támadás négy városnegyedre terjedt ki, erős robbanások döreje volt halható – számolt be az LCC.

A felkelők egy másik szervezete, az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) szerint Homsz területének mintegy harminc százaléka továbbra is a rendszerellenes erők kezén van.

Az OSDH közölte: a keddi erőszakcselekményekben 15 civil vesztette életét, közülük hat Homszban.

A szíriai forradalom szülőhelyén, Deraában a hadsereg műveletében két ember halt meg, míg egy harmadikkal egy temetésen végeztek a kormányerők. Az északnyugati Idlíb tartományban hat civilt lőttek le a rezsim katonái – közölte a londoni székhelyű szíriai jogvédő szervezet.

Az amerikai külügyminisztérium kedden bejelentette, hogy 25 millió dolláros humanitárius segélyt folyósít Szíria lakosságának. Az összegből 8,5 millió dollárt a menekülteknek szánnak, így ezt az összeget az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának utalták át.

Washington emellett jelezte, hogy bővíti a Bassár el-Aszad szíriai elnökkel szemben álló erők segélyezését is. Az Egyesült Államok azonban kikötötte, hogy csak a politikai ellenzék segélyezése jöhet szóba, a fegyveres harcot folytatóké nem.