Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Izrael megbünteti az engedetlen katonákat

Szöveg: Háború Művészete |  2008. február 19. 9:01

Az izraeli hadsereg vádat emelt egyik hadnagya ellen (Yaakov Gigi), aki az elmúlt évben engedély nélkül hajtott végre egy küldetést, melynek során egy palesztin életét vesztette. Büntetése elrettentő lehet a többi katona számára, hiszen a lefokozás mellett 15 hónap börtönbüntetésre ítélték.

A történet múlt év júliusára vezethető vissza, amikor is Gigi úgy döntött, hogy egységével (amely akkor Hebron környékét ellenőrizte) egy felderítő misszióra indul a területen megbúvó palesztin terroristák felkutatására.

Öt katonájával együtt civil ruhába öltöztek, és egy taxival folytatták útjukat. Nem sokat hezitáltak, hiszen már az első gyanúsnak tűnő palesztint lelőtték, akit aztán vérző sebbel sorsára hagytak az utcán.

Az izraeli katonák elégedetten vonultak vissza bázisukra, de a parancsnokok nem hagyták annyiban a történteket. Nyomozás indult a felelősök felkutatására, de Gigi és társai először tagadták az eseményeket.

Az izraeliek valóban sokat tesznek Hebron környékének ellenőrzéséért, de a júliusi esettel ellentétben, minden bevetést lépésről lépésre megterveznek és csak speciálisan képzett rendőrök és kommandósok vehetnek részt az akciókban.

Gigi gyors felelősségre vonása és büntetése is azt mutatja, hogy az izraeli hadsereg komolyan veszi a szabályokat…