Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Izrael továbbra is állítja: Irán támadta meg a teherhajójukat

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2021. augusztus 2. 9:32

Naftali Bennett izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy cáfolata ellenére Irán hajtotta végre csütörtökön a két emberéletet követelő támadást az izraeli működtetésű teherhajó ellen Omán térségében - jelentette augusztus 1-jén, vasárnap a Jediót Ahronót című izraeli újság hírportálja, a ynet.

Noha az iráni külügyminisztérium azt állította, hogy Izrael vádjai hamisak, de Naftali Bennett a kormány vasárnapi ülésén elutasította Teherán tagadását. „Irán megpróbál kibújni alóla, de egyértelműen kijelentem, hogy övé a felelősség”- jelentette ki Bennett.

Az iráni külügyminisztérium korábban azt közölte, hogy Teherán nem vett részt az Ománi-öbölben a Mercer Street nevű hajó elleni támadásban, miután Izrael Iránt vádolta már néhány órával az incidens után. „Az elmúlt napokban a világ újabb emlékeztetőt kapott az iráni agresszióról, ezúttal a tenger közepén. A hajó elleni drón-támadással az irániak egy izraeli célpontra lőttek” - mondta Bennett. „A magunk eszközeivel át fogjuk adni üzenetünket”- ígért választ az izraeli miniszterelnök a hajó elleni akcióra. „Irán bűnös magatartása nem csak Izraelre nézve veszélyes, hanem a hajózás és a nemzetközi kereskedelem szabadságának globális érdekeit is sérti” - tette hozzá Bennett. „Hírszerzési bizonyítékaink vannak, és elvárjuk, hogy a nemzetközi diplomácia egyértelművé tegye az iráni rezsim számára, hogy súlyos hibát követett el” - hangsúlyozta az izraeli kormányfő.

Jaír Lapid külügyminiszter megtárgyalta amerikai és egyesült királyságbeli kollégáival az Irán elleni nemzetközi választ. A valószínűleg drónnal elkövetett támadásban életét vesztette a legénység két, brit illetve román állampolgárságú tagja, de Izraelen kívül eddig egyik ország sem nevezte meg Iránt elkövetőnek. A támadás pontos részletei egyelőre nem ismeretesek. Izraelben ártatlan emberek elleni terrorizmusnak és a tengeri kereskedelmi útvonalak megsértésének nyilvánították az incidenst, és a ynet szerint várhatóan panaszt nyújtanak be az ENSZ Biztonsági Tanácsához.

A támadást csütörtökön hajtották végre az Arab-tengeren a libériai zászló alatt közlekedő, japán tulajdonú, izraeli üzemeltetésű Mercer Street nevű közepes méretű tartályhajó ellen, amely a tanzániai Dar es-Salaamból tartott az egyesült arab emírségekbeli el-Fudzseirába, és éppen a középkelet-ománi Dukm kikötővárostól körülbelül 280 kilométerre északkeletre tartózkodott. A Reuters hírügynökségnek hírszerzési jelentéseket ismerő amerikai és európai források is azt mondták, hogy a fő gyanúsított az ügyben Irán, de kormányaik továbbra is bizonyítékokat keresnek ennek alátámasztására.