Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Izraeli rakéták: a légierő semmisítette meg őket

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2021. június 9. 19:30

A SANA szíriai állami hírügynökség azt közölte, hogy a rakéták Libanon felől hatoltak be szíriai légtérbe június 8-án, kedden éjszaka. Médiaértesülések szerint a főváros környékéről korábban robbanásokat lehetett hallani.

Szíriai katonai források azt közölték, hogy a légicsapások nyomán csak anyagi kár keletkezett, egyes állami médiumok pedig arról számoltak be, hogy rakéták csapódtak be az ország középső részén lévő Homsz tartomány területére, ahol a Hezbollah síita milícia több támaszpontot tart fent.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns szervezet úgy értesült, hogy legalább nyolc szíriai katona meghalt a Homsz tartományra mért izraeli légi csapásokban.

A brit székhelyű, ám a térségben kiterjedt aktivistahálózattal rendelkező OSDH igazgatója, Rámi Abdurrahmán szerint legalább öt kormánykatona és a damaszkuszi rendszerrel szövetséges három harcos életét vesztette kedden nem sokkal éjfél előtt több területen, köztük a Homsz külvárosaiban végrehajtott izraeli légicsapásokban.

Izrael a 2011 óta tartó szíriai polgárháború kezdete óta hajt végre katonai műveleteket az arab országban, elsősorban a kormányerők és az Irán támogatását élvező síita szövetségeseik ellen, az idén pedig fokozta az offenzívákat. Izrael fenyegetésként tekint ezekre a milicistákra, különösen azokra, akik a határának másik oldalán, a megszállt Golán-fennsík közelében tartózkodnak.

Bassár el-Aszad szíriai elnök rezsimje sosem ismerte el nyilvánosan, hogy az országban iráni erők állomásoznak, csak iráni katonai tanácsadók jelenlétéről tett említést.