Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Japán aggódik

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. október 2. 8:36

Japánt nyugtalanítja, hogy Kína megerősítette haderejét, és kiterjesztette tengeri tevékenységét Ázsiában, egyebek között a Kelet-kínai-tengeren – jelentette ki a tokiói parlament pénteki ülésén Kan Naoto kormányfő. „Azt várjuk Pekingtől, hogy a nemzetközi közösség felelős tagjaként viselkedjen” – tette hozzá a japán miniszterelnök.

Kan Naoto ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a Kína és Japán közötti békés viszony nemcsak az ázsiai csendes-óceáni régió, hanem az egész világ érdeke, és ezért el kell követni mindent a stratégiai fontosságú, kölcsönösen előnyös kapcsolatok elmélyítése érdekében. A japán kormányfő egyidejűleg annak a nézetnek adott hangot, hogy az országának „sokkal aktívabb diplomáciára és védelmi politikára" van szüksége a közeljövőben.

Kína és Japán között az utóbbi időben rendkívül feszültté vált a viszony, miután a Kelet-kínai-tenger vitatott hovatartozású vizein egy kínai halászhajó továbbhaladását megakadályozták a japán parti őrség hajói, majd kétszeri összeütközésüket követően a kínai hajót elfogták, kapitányát pedig heteken keresztül fogva tartották. A két ország közötti diplomáciai feszültséget tovább növelte az, hogy a múlt héten őrizetbe vettek négy japánt az észak-kínai Hopej (Hebei) tartományban, mert katonai objektumokról készítettek videofelvételt. Azóta hármat közülük már szabadon engedtek, azt azonban, aki a képsorokat rögzítette, a nyomozás érdekében házi őrizetben tartják. A japán kormányfő követelte Pekingtől, hogy „a legsürgősebben" bocsássa szabadon a csoport negyedik tagját is.