Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Jemeni katonák iszlamista felkelőket öltek meg

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2008. május 5. 9:01

A jemeni kormányhadsereg katonái vasárnap az arab ország északi részén lezajlott összecsapásokban 19 iszlamista zaidita felkelőt öltek meg.

Az ellenségeskedések reggel kezdődtek, és egészen estig tartottak Dafaa környékén, ahova azért vezényelték a hadsereg egyik alakulatát, hogy foglaljon vissza egy katonai tábort, amely három hónapja került az ellenzéki fegyveresek kezére. Helyi források közlése szerint az összecsapásokban hét katona is megsebesült.

A térség péntek óta véres összetűzések helyszíne, és az elmúlt két napban eddig összesen 52-en vesztették életüket.

Pénteken Szaada városában egy szunnita mecset előtt gépkocsiba rejtett pokolgép robbant. A robbanószerkezetet akkor hozták működésbe, amikor a hívők – köztük katonatisztek – a pénteki nagy ima után hagyták el a mecsetet.

Nem tudni, hogy ki követte el a merényletet, de a gyanú zaidita lázadókra terelődött, mivel Szaada városában több ezer embert öltek meg a 2004 júniusában kitört lázadásuk óta.

Jemen 19 milliós lakosságának többségét szunnita muszlimok alkotják, míg a kisebbségi népcsoportok legnagyobbika a síita iszlám zaidita ágához tartozik.

Szaada tartományban 2004 óta újra és újra fellángolnak az összecsapások a hadsereg és a zaidita lázadók között, akik 1962-ben felszámolt, vallási alapú fejedelemségük visszaállításáért harcolnak.