Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Jubileum Pákozdon

Szöveg: Révész Béla | Fotó: Kertész László |  2020. szeptember 29. 17:52

Harcolni és áldozatot hozni nem csak vérrel lehet - mondta Benkő Tibor honvédelmi miniszter a Pákozdi Katonai Emlékparkban szeptember 29-én azon az eseményen, amelyen a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját.

20200929_Pákozd (11)

A pákozdi-sukorói csata 172. évfordulóján a Pákozdi Katonai Emlékpark adott otthont a Honvédség és Társadalom Baráti Kör (HTBK) Székesfehérvári Szervezete jubileumi eseményének. A negyedszázados fennállását ünneplő szervezet tagjait Benkő Tibor honvédelmi miniszter köszöntötte.

A tárcavezető elmondta: az ünnepség történelmi helyszínére nem véletlenül esett a választás, hiszen Pákozd az a hely, ahol a frissen megalakult, önálló Magyar Honvédség átesett a tűzkeresztségen, olyan sikerrel, amely a hitet adta vissza a nemzetnek. „Az, hogy az 1848/49-es szabadságharc beírta magát a történelembe, többek között ennek a helyszínnek köszönhető” – fogalmazott Benkő Tibor.

A honvédelmi miniszter kiemelte: önmagában egy emlékmű kevés ahhoz, hogy emlékeztessen a múltra, figyelmeztessen a jelenre, egyben iránymutatást adjon a jövőre nézve. Mindehhez elkötelezett, a hazájuk iránti hűségről és szeretetükről ismert emberek is kellenek, olyanok, mint Gyuricza Béla vezérezredes, a HTBK Székesfehérvári Szervezete alapítója és néhai elnöke.

20200929_Pákozd (3)

Benkő Tibor rámutatott: a baráti körök legfontosabb küldetése a mai napig a fiatalabb generációk megszólítása. Mint mondta, a cél pontosan ugyanaz, mint amit a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program egyik alappilléreként megfogalmaztak. „A program nem csak a fegyverkezésről, a korszerű fegyverrendszerek beszerzéséről, a katonák kiképzésről és felkészítéséről szól, hanem arról is, amely az elmúlt 25 évben a Honvédség és Társadalom Baráti Kör munkája is volt: a hazafias, honvédelmi nevelésről. Arról, hogyan ismertessünk meg a fiatalokat a múlttal, azzal, hogy mit jelent a haza fogalma, a haza iránti elkötelezettség, a bátorság, a lojalitás – mondta a honvédelmi miniszter, hangsúlyozva, hogy harcolni és áldozatot hozni nem csak vérrel, hanem türelemmel és építkezve is lehet. „Emlékezzünk a csatára, elődeinkre, s mindazokra, akik tettek az országért. Fogjunk össze és közösen dolgozzunk tovább a kitűzött célok érdekében” – fejezte be beszédét.

Az eseményen megkoszorúzták Gyuricza Béla vezérezredes emléktábláját, akiről Simicskó István, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke elevenítette fel emlékeit. Az ünnepi találkozón Karsai Béla elnök foglalta össze a szervezet eddigi működését, majd Benkő Tibor honvédelmi miniszter helyezte el az emlékezés koszorúját az 1848-as emlékművön.

GALÉRIA