Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kadétok jártak a béketámogatóknál

Szöveg: Kelemen Ilona | Fotó: a szerző felvételei |  2023. március 19. 9:30

A Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Dékáni Árpád Technikum diákjai tettek kétnapos látogatást Szolnokon, az MH Béketámogató Kiképző Központnál.

kadetok_cover2

A Honvéd Kadét Programban résztvevő, egészségügyi és rendészeti szakirányon tanuló fiatalokat, valamint kísérőiket – mások mellett Molnár Nándort, a technikum igazgatóját, Somosköviné Németh Ildikó igazgatóhelyettest, illetve az intézmény szakoktatóit – Varga Tamás alezredes, központparancsnok-helyettes köszöntötte március 13-án.

A 9. és 10. évfolyamos diákok ezt követően az MH vitéz Bertalan Árpád 1. Különleges Műveleti Dandár statikus bemutatóján fegyverzettechnikát és harcjárművet tekinthettek meg, a taktikai házban pedig a dandár különleges műveleti csoportja komplex épületharcászatot és sebesültellátást mutatott be a kadétoknak. A kiképző központba visszaérve részt vettek egy, a katonai és civil egészségügyi ellátás közti különbségeket taglaló foglalkozáson.

A fiatalok másnap reggeli testneveléséről a központnál önkéntes műveleti tartalékosként szolgálatot teljesítő Szellő Imre szakaszvezető gondoskodott. A profi ökölvívó, a Boksz Világszervezet interkontinentális bajnoka ízelítőt adott a sportág alapjaiból. A diákok ezután a katonai szervezet állományának tagjaival közösen rótták a köröket. A délelőtt folyamán megtekintették a „Légoltalomtól a katasztrófavédelemig” című polgári védelmi kiállítást, majd részt vettek az alakulat ünnepi állománygyűlésén, együtt emlékezve az 1848/49-es forradalom és szabadságharc eseményeire.