Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kanada páncélozott járműveket szállított Haitire

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2023. január 13. 19:57

Kanada újabb páncélozott járműveket szállított Haiti fővárosába, hogy segítse a helyi hatóságokat a bűnbandák elleni küzdelemben, miközben a karibi ország humanitárius válsággal is küzd – közölte a kanadai külügyminisztérium.

A szállítmányokat a kanadai légierő juttatta el Port-au-Prince-be. A haiti kormány kérésére már októberben az Egyesült Államok és Kanada katonai repülőgépeken taktikai és páncélozott járműveket szállított az országba, hogy ezzel is támogassák a helyi rendőrséget a fegyveres bandák elleni harcban. Tavaly szeptemberben ugyanis a helyi bűnszervezetek csaknem hat hétig blokkolták az ország fő üzemanyag-terminálját Varreux-ben, súlyosan megnehezítve az ország gazdaságának működését.

Ottawa november óta több magas rangú haiti tisztségviselőt – köztük egy korábbi államfőt és két volt miniszterelnököt – helyezett gazdasági szankciók hatálya alá azzal a váddal, hogy szoros kapcsolatot ápoltak a bűnbandákkal. Justin Trudeau kanadai miniszterelnök szerint a kanadai szankciók és a segélyek érezhető „változást” hoztak Haitin, ennek ellenére minden lehetséges helyzetre fel kell készülni. „Mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy a dolgok rosszabbra fordulhatnak Haitin, ezért Kanada és partnerei – köztük az Egyesült Államok is – különböző forgatókönyvekre készülnek fel” – fogalmazott Trudeau a hét elején Mexikóvárosban, az észak-amerikai országok vezetőinek találkozóján. Hangsúlyozta: Kanada továbbra is kész támogatást nyújtani Haitinek a válság kezelésére, de a problémákat elsősorban a helyi hatóságoknak kell megoldaniuk.

A bűnbandák a korábbi elnök, Jovenel Moise 2021-es meggyilkolása óta fokozatosan terjesztették ki hatalmukat a karibi országban. Mára a bandák és a rendőrség közötti összecsapások mindennapossá váltak országszerte. Az utcai összecsapásokban több száz ember vesztette életét tavaly is. Haitit jelenleg Ariel Henry miniszterelnök kormányozza, ám őt alig két nappal Moise meggyilkolása előtt nevezték ki, legitimitását sokan kétségbe vonják.