Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katonákat csábított el az észak-koreai kémnő

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2008. október 16. 8:44

Egy dél-koreai bíróság öt évi börtönre ítélt egy észak-koreai nőt, aki a dél-koreai tisztviselőktől kapott titkos információkat szerelmi szolgáltatásokkal viszonozta.

A 35 éves Von Dzsjong Hva bájait használta fel, hogy dél-koreai katonáktól védelmi titkokat szedjen ki. Egy szöuli területi bíróság szerint a kémnő a titkos katonai helyszínekről megszerzett információkat és más adatokat Kínában észak-koreai ügynököknek adta tovább.

A bíróság a nőt bűnösnek találta egy dél-koreai üzletember elrablásában is. A férfit 1999-ben Kínában ragadták el és szállították Észak-Koreába.

A csábos hölgy terhére írták azt is, hogy igyekezett felderíteni egy 1997-ben Dél-Koreába szökött észak-koreai pártvezető tartózkodási helyét, hogy később meggyilkolják. Hvan Dzsang Jop, a Koreai Munkapárt titkára volt, és Dél-Koreába való szökése óta védelem alatt élt.

Az ügyben eljáró nyomozók azzal is megvádolták a fiatal nőt, hogy méreginjekciókkal megölt két dél-koreai ügynököt. Ez utóbbi azonban egyelőre nem bizonyított. Az észak-koreai hatóságok cáfolják, hogy titkosszolgálataiknak bármi közük lenne a nőhöz, a pert pedig dél-koreai színjátéknak minősítették.