Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Két MiG-35 repülőszázad felállítását tervezik

Szöveg: JETfly Magazin |  2009. augusztus 5. 12:54

Az orosz katonai vezetés vizsgálja annak lehetőségét, hogy milyen feltételekkel tudna MiG-35 típusú, többcélú vadászrepülőgépeket vásárolni. Amennyiben létrejön a szerződés, 2015-ig nem kevesebb, mint két repülőszázadot kívánnak a típussal felfegyverezni.

A hírt az orosz védelmi minisztérium fegyverbeszerzésekért felelős illetékese közölte.

A minisztérium képviselője elmondta, hogy a MiG-35-ösök beszerzése a hadsereg hosszú távú programjának része. Ennek megfelelően reális esély van arra, hogy még ebben az évben aláírásra kerülhet a vadászrepülőgépek beszerzését tartalmazó szerződés.

A MiG-35 típus esetleges beszerzéséről korábban az egyesített repülőgépgyártó vállalat első embere, Alekszej Fedorov is beszélt. „Tárgyalásokat folytatunk a védelmi minisztériummal, a megegyezés részleteinek kidolgozása zajlik. A védelmi minisztérium 20-30 többcélú vadászrepülőgép beszerzését tervezi" – mondta a cég elnöke.

Címkékvizsga