Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kettős megemlékezés Sopronban

Szöveg: dr. Tóth Gergely őrnagy | Fotó: Babák Balázs, Dessewffy Zsolt, Sopron Média, Orosz Krisztina őrnagy |  2021. december 15. 18:02

Több mint százhúsz katonai hagyományőrző, valamint a soproni járás területvédelmi századának katonája emlékezett meg december 12-én, Sopronban a város sorsát eldöntő 1921-es népszavazás, valamint a limanowai csata évfordulójáról. A rendezvény résztvevői megtekinthették a történelmi idők egyenruháit, valamint felelevenítették az eseményekben jelentős szerepet játszó Ostenburg-csendőrzászlóalj történetét is.

kep10a

Az első, a csatára emlékező rendezvényen - mások mellett - részt vettek a Muhr család tagjai, a városi önkormányzat, a Magyar Honvédség, valamint a sárvári Nádasdy Ferenc Múzeum Baráti Körének képviselői is.

Szűcs Lóránd dandártábornok, a Honvédelmi Minisztérium Katonai Irányítási és Válságkezelési Főosztályának vezetője beszédében hangsúlyozta: Muhr Ottmár huszárezredes életútja - bár látszólag átlagos csapattiszti karrier volt - magában hordozta a későbbi hőst. Sok kortársához hasonlóan ő is hivatásnak tekintette az uralkodó és a haza katonai szolgálatát. Pályája nagy részében – a soproni császári és királyi 9. huszárezred kötelékébe beosztva – főleg Sopronban katonáskodott. Hosszabb időt töltött Boszniában is, ahol a haderő nemcsak békét teremtett, de igyekezett modern állammá formálni a területet. A közel negyven éves katonai szolgálat, amely mögötte állt, a limanowai csata néhány órájában csúcsosodott ki, kézzel foghatóvá téve a Monarchia tisztikarának szellemiségét, amely szellemi és erkölcsi közegben katonai életpályáját teljesítette. Döntött, és jól döntött, mert megvolt benne a fizikai erő, az erkölcsi szilárdság, a vitézi bátorság is a helyzet megkívánta feladat teljesítésére. Emberi, katonai példaadása magával ragadta a vezetése alatt állókat. Az elszánt hit és akarat diadalt aratott a túlerővel szemben.

kep6

Szűcs Lóránd dandártábornok kiemelte: a hivatásos katona mindig a háborúra készül, de minden erejével el is akarja kerülni annak kitörését.  „A Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program - bár a legmodernebb haditechnikai eszközök egész sorát adja katonáink kezébe - nem agresszióra, hanem a fegyveres konfliktus elkerülésére szolgál. A mai Magyar Honvédség ugyanazt a minőségi szemléletet követi, mint amit annak idején a Monarchia hadserege, és mint amire a megemlékezésen a Centenáriumi Hadtörténeti Honvéd Gyalogdandár katonai hagyományőrzők is törekednek" - fogalmazott. Mint mondta: az önkéntes tartalékosok is a védelmi képességet növelik. „Amellett, hogy békeidőben fontos feladatokat látnak el – mint most is, a járvány idején –, ők biztosítják azt a személyi hátteret, amely egy elhúzódó konfliktus esetén a siker esélyét megadja. Viszont bárhogy is alakul, a mai honvédek ugyanúgy készek hazájukért a legnagyobb áldozatot is meghozni, mint Muhr ezredes és huszárai" - hangsúlyozta a dandártábornok.

kep22

A rendezvény koszorúzással és díszmenettel folytatódott. A népszavazás centenáriumára emlékező esti, városi ünnepségig hátralévő időben a résztvevők megtekinthették a soproni Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ 1921-es eseményekre emlékező kiállítását, amelynek anyaga jelentős részben a helyi katonai hagyományőrzők gyűjteményeiből származott. A Hűségzászlónál este hat órakor kezdődő ünnepségen dr. Farkas Ciprián, Sopron polgármestere mondott beszédet.