Ki bolyong a tengeren?

A zöldes fényben foszforeszkáló kísértethajóról legelőször George Barrington (1755-1804) a „Voyage to New South Wales” című munkájában olvashatunk. Tudva, hogy az ír származású Barrington nem csupán íróként, felfedezőként, de zsebtolvajként is kétes hírnévre tett szert az akkori londoni társasági körökben, a Jóreménység foka körül a viharban felbukkanó kísértethajóról szóló leírását kezeljük enyhe fenntartásokkal. Mindenesetre Barrington egyértelműen a fekete macskákról szóló babonákkal vonta egy kalap alá a „bolygó hollandi” felbukkanását, mint egy hamarosan bekövetkező tragédiának felettébb baljós előjelét. A felfedezőnek mindenesetre maradt annyi hitele, hogy kortársai megpróbálták lerántani a leplet a tengeri legendáról.

A kutakodás során került elő a rettenthetetlen és kegyetlen Hendrik van der Decken kapitány 1650-es évekbeli útja. Amszterdamból Jáva szigetére hajózott (volna), amikor is a Jóreménység fok körül a hajó komoly viharba került. (Ami arrafelé bizonyítottan gyakran és meglehetős hirtelenséggel fordul elő.) A legénység egy idő után a józan ész parancsának engedelmeskedve vissza akart fordulni, a kapitány azonban maga állt a kormányállásba és megfogadta: ha törik, ha szakad, ő bizony akkor is megkerüli a Jóreménység-fokot. Nos, az árbóc tört, a vitorla szakadt – a kapitány azonban a küszöbön álló zendülés hatására sem változtatta meg elképzelését. Amikor a hajótesten keletkezett sérülések miatt elkezdett befelé ömleni a víz, Hendrik van der Decken állítólag a pokol szellemeit megidézve tett esküt arra, hogy ha ítéletnapig tart is, ő akkor sem tágít eredeti tervétől. A hajót azóta bizonyítottan nem látták… illetve ugye csak kísértethajóként. Persze eleve az is könnyen lehet, hogy Decken alakja is puszta kitaláció: egyes történészek a szintén nem túl emberbarát Bernard Fokke kapitánnyal azonosítják, aki az 1670-es években rekordgyorsasággal jutott el a mai Indonézia területéről Hollandiába.

Nézzük most mi történt több száz évvel később, amikor azért lassan a huszadik századhoz közeledve a babonákon alapuló világképet eléggé elfedte a múlt homálya. 1881 májusában az angol HMS Inconstant nevű gőzös, Richard Mead ellentengernagy kapitánysága alatt Ausztráliából hajózott Nagy-Britannia felé. Két kísérőhajójával együtt épp a Bass-szoroson hajózott át, amikor egy – vélhetően épp szolgálatban lévő tengerészkadét valami igen furcsát látott. Naplójában erről a következőképpen számolt be:

„A bolygó hollandi hajnali 4-kor keresztezte hajónk útvonalát. Különös foszforeszkáló fényt bocsátott ki, mint egy kivilágított fantomhajó. Az erős fényben kirajzolódtak a tőlünk mintegy 200 yardnyira, balra elhaladó brigg árbocai és vitorlái.”

Vele együtt még tizenketten látták a nyugodt, tiszta vízen feltűnő jelenést – ám az a kadét, aki legelőször pillantotta meg, még aznap lezuhant a keresztvitorláról és meghalt. Kicsit elemezve a napló sorait, megint szemünkbe ötlik a furcsa fény. A másik érdekesség a brigg szó. Ez a hajótípus kétárbócos, kereszt vitorlázatú, 200-500 tonna vízkiszorítású hadi vagy kereskedelmi célokra használt hajó. Noha főleg a 18-19. században örvendett nagy népszerűségnek, bizony az évszázadokkal korábbi, brigantine típusból fejlesztették ki. Az is érdekes, hogy az a kadét, aki a sorokat naplójába lejegyezte, nem volt más, mint Albert Viktor walesi herceg, aki később V. György néven uralkodott Nagy-Britanniában. Joggal gondolhatjuk, hogy a herceg nem nagyon engedhette meg magának esetleg azt, hogy hajnalban, szolgálatban ne legyen teljesen józan…

De akkor most mégis létezne a bolygó hollandi? 1939 januárjában,1942 szeptemberében, sőt még 1992-ben is a partról is látni vélték az ósdi, tépett vitorlázatú hajót, amelyik szélcsendben is dagadó vitorlákkal szelte a habokat – legalábbis kis ideig, mert aztán a szemtanúk beszámolója alapján szőrén-szálán eltűnt a látóhatár vízpárájában.

A tudomány – részben vagy egészben – persze logikus magyarázattal szolgál a fenti jelenségekre és az úgynevezett refrakciót, vagyis tengeri délibábot teszi felelőssé a bolygó hollandi legendájának olyan szintű elterjedéséért, hogy még a Karib-tenger kalózai sorozat alkotóinak fantáziáját is megmozgatta. A tenger felszíne feletti, eltérő hőmérsékletű légrétegek okozta fénytörés ugyanis a valóságosnál mélyebbre, vagy éppen magasabbra emeli a horizontot. Emiatt időnként a látóhatáron valójában nem látható hajók képe is megjelenhet az észlelő előtt, amely a légrétegek vibrálása (oszcillációja) miatt bármikor hirtelen eltűnhet. A zöldes fény – amit minden megfigyelő leírt – pedig nem más, mint a tengerészek által sokáig csak Szent Elmo tüzeként ismert jelenség. Vihar előtt a tenger felszíne feletti légrétegek elektrosztatikus feszültsége megnő és például a hajók árbócain zöldes, foszforeszkáló fényjelenség kíséretében sül ki. Így aztán ilyen körülmények között bármilyen hajó lehet kísértethajó… nem csak a bolygó hollandi. (?)