Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kilencven éve első magyarként

Szöveg: MH 86. Szolnok Helikopter Bázis | Fotó: az alakulat felvételei |  2021. július 19. 16:17

Bodmér határában 1931. július 16-án, a délutáni órákban egy némán szálló, egyfedeles repülőgép tűnt fel az égbolton. Néhány perccel később egy kukoricásban ért földet és beírta magát a repülés történetébe. Endresz György és Magyar Sándor ma már hétköznapi eseménynek számító, hajdanán azonban cseppet sem veszélytelen, egyben kalandos vállalkozásának köszönhetően elsőként magyar pilóták repülték át az Atlanti-óceánt.

óceán átrepülés1

Bicske Város Önkormányzata, az Óceánrepülés Emlékbizottsága és a Bicskei Magyar Sándor Repülő Egyesület szervezésében ünnepelték a kilencvenedik évfordulóját a két pilótának az Első Magyar Óceánrepülők emlékére felállított emlékműnél, amely az elhivatottságnak, kitartásnak és bátorságnak is emléket állít.

A megemlékezésen a Magyar Honvédséget dr. Koller József dandártábornok, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis bázisparancsnoka képviselte, Csák Sándor őrnagy az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázisról, a Honvédelmi Minisztérium képviseletében pedig dr. Papp Ferenc ezredes, a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Katonai Emlékezet és Hadisírgondozó Igazgatóság igazgatója koszorúzott a Bicskén található emlékműnél.

óceán átrepülés
×