Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kína éberen várja az Egyesült Államok jelenlétének növekedését az ázsiai régióban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. június 4. 8:13

Peking nem tartja katasztrófának az Egyesült Államok ázsiai és csendes-óceáni pozíciójának megerősítését, de a hadsereg mindenesetre fokozza éberségét – derült ki Kína egyik tábornokának hétvégi nyilatkozatából.

Leon Panetta amerikai védelmi miniszter Szingapúrban egy regionális biztonsági fórumon szombaton egyebek mellett bejelentette, hogy az Egyesült Államok – új stratégiai prioritásának megfelelően – az évtized végére hadihajóinak 60 százalékát kívánja a térségbe irányítani, a jelenlegi 50 százalék helyett. Kijelentette, az amerikai jelenlét mozgékonyabb lesz, rugalmasabb, és a csúcstechnológiát hozza magával.

„Először is ezt nem kell katasztrófának tekintenünk" – kommentálta a Pentagon első emberének szavait Zsen Haj-csuan (Ren Haiquan) altábornagy, a hadtudományi akadémia alelnöke, aki az eseményen a kínai delegációt vezette.

„Úgy gondolom, hogy mindez az Egyesült Államok részéről a saját nemzeti érdekeinek megfelelő reakció, válasz pénzügyi nehézségeire és a globális biztonsági helyzet alakulására" – hangoztatta Zsen a hongkongi Phoenix televízióban.

Hozzátette, ugyanakkor mindezt Kínának nem szabad közömbösen fogadnia, mivel – mint mondta – országának rendkívül összetett és igen komoly fejleményekkel kell szembenéznie, s fokoznia kell a veszélyekkel szembeni tudatos felkészülést, hogy meg tudjon küzdeni a „bonyolult és súlyos körülményekkel".

A Panetta által ismertetett terv szerint az amerikai haditengerészet 11 repülőgép-hordozójából továbbra is hatot fog a Csendes-óceánon tartani, de számuk még az idén, amikor kivonják a forgalomból a USS Enterpirse-t, ötre csökken. 2015-ben bővül újra hatra, amikorra elkészül a USS Gerald R. Ford. Az amerikai haditengerészeti flotta jelenleg 282 hajóból áll.