Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kína megkezdte a MiG-21 másolatok kivonását

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu / Lenta.ru |  2011. december 15. 19:22

A kínai védelmi minisztérium megkezdte a szovjet MiG-21 típusú vadászrepülőgép másolatának, a Chengdu J-7 típusnak kivonását a magas fokú harckészültségben lévő alakulatok állományából. A kiöregedett repülőgépeket olyan határvidéki körzetekbe fogják áttelepíteni, ahol azok harci bevetésének kicsi az esélye.

Néhány év alatt a J-7 típust gyakorlatilag teljesen kivonják a hadsereg állományából.

A Chengdu J-7 típusú repülőgépek általános egységekhez történő áttelepítésének hátterében az áll, hogy a Kínai Légierő az utóbbi időben több új, katonai repülőgépet rendszeresített. Az utóbbi négy évben a légierő J-10, J-11 (Szu-27SzK másolata), Szu-27, Szu-30 és J-8F típusú harci gépekből álló vadászrepülőgép parkja mintegy 500-1200 repülőgéppel bővült (a pontos adatok nem ismertek). Ennek megfelelően a J-6 (MiG-19) és J-7 (MiG-21) „másolatok" számát folyamatosan csökkentették; négy évvel ezelőtt a két típusból körülbelül kétezer állt szolgálatban.

Egy másik érv, amely a J-7 típusú repülőgépek „második vonalas" egységekhez történő áttelepítése mellett szólt, az a Kínai Légierő pilótaképzési programjának változása, átalakítása. Az új programmal egyértelműen a modern harci repülőgépekre történő képzést helyezik előtérbe. Ezen kívül, a pilóták képzését, amely jelenleg tíz évig tart, a jövőben 5-7 évre kívánják rövidíteni és ezzel egyidejűleg a repült órák számát 40 százalékkal kívánják növelni. Ebben az esetben a MiG-21 és J-7 maradék reszursz idejét rövid idő alatt felhasználják, kirepülik.

Jelenleg Kína a MiG-21 típus legnagyobb üzemeltetője; úgy az eredeti, mint a másolatok tekintetében. Kína tovább folytatja a J-7 típusú vadászrepülőgépek exportját és a meglévő repülőgépek modernizációját elsősorban azon afrikai országok számára, amelyek nem mernek modernebb eszközöket beszerezni.
Az elmúlt 60 évben a Szovjetunióban és Kínában több mint tízezer darab MiG-21 és J-7 típusú repülőgépet gyártottak.