Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kitüntették a debreceni balesetben segédkező katonákat

Szöveg: Országos Mentőszolgálat | Fotó: OMSZ |  2022. október 27. 14:17

Páratlan lélekjelenlétük és segítőkészségük elismeréseként közlekedési balesetben segédkező katonáknak adott át kitüntető oklevelet dr. Korcsmáros Ferenc, az Észak-alföldi Regionális Mentőszervezet igazgatója, október 26-án, szerdán.

20221027_balesetben_segitettek_katonak_debrecen

Ahogy arról korábban is beszámoltunk, október 16-án este két személyautó ütközött Debrecenben, a honvéd középiskola közelében. A hétvégi eltávozásáról épp visszatérő Bakonszegi Imre, 12. osztályos növendék látta a balesetet, ezért azonnal az épületbe rohant segítségért.

A kollégium ügyeletes nevelőtanára Hajnal Ferenc hadnagy volt, aki korábban évekig mentőápolóként dolgozott az Országos Mentőszolgálatnál. A hadnagy és a fiatal tanuló azonnal a helyszínre siettek, ahol két súlyos sérültet is találtak, akik kizuhantak autójukból az ütközéskor. A honvédek rögtön mentőt hívtak, majd a telefonos utasítások szerint megvizsgálták a sérülteket és megkezdték az ellátást, amit perceken belül helyszínre érkező bajtársaink folytattak. A sérülteket végül stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők.

Kapcsolódó cikkek