Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kivégezték a kalózokat?

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. május 12. 6:48

Valószínűleg a tengerbe vesztek azok a kalózok, akiket a Moszkovszkij Universzityet orosz tankhajó múlt szerdai elfoglalása után foglyul ejtett, majd elengedett az orosz haditengerészet – mondta egy magas rangú forrás az orosz védelmi minisztériumban, mely szerint a kalózok nem értek partot. Egyes találgatások szerint azért nem, mert megölték őket.

A tankhajót elfoglalása után már másnap beérte a Marsal Saposnyikov orosz romboló, amelynek láttán a kalózoknak az a csoportja, amely eleve nem ment át a tankhajó fedélzetére, nyomban elhajózott, sorsukra hagyva a hajón lévő társaikat. A szabadító akció során a haditengerészek lelőttek egy kalózt, aki tüzet akart nyitni az egyik közeledő csónakra, a többiek pedig megadták magukat.

Eredetileg Oroszországban szándékoztak őket bíróság elé állítani, később azonban kiderült, hogy jogi helyzetük rendezetlen volta miatt nincs remény kiadatásukra.

Két nappal a Moszkovszkij Universzityet megrohamozása után az orosz hatóságok közölték, hogy az elfogott kalózokat szabadon engedték. Elkobozták navigációs eszközeik javát és fegyvereiket, beültették őket egyik csónakjukba, és otthagyták őket az incidens helyszínén, 300 mérföldre a legközelebbi parttól. A kalózok járművének rádiójelei egy órával később elhallgattak – jelentette Horváth Júlia, az MTI tudósítója beszámolókra hivatkozva.

A szűkszavú moszkvai tájékoztatás olyan találgatásokra adott okot, hogy a kalózokat nem is engedték el, mert nem élték túl a kiszabadító akciót. A hír esetleg csak azt leplezi, hogy megölték őket – vélte Mihail Vojtyenko tengerészeti szakértő. Valakinek az a kevéssé okos ötlete támadt, hogy állítsák be úgy, mint ha szabadon engedték volna őket az óceán közepén – mondta az Eho Moszkvi rádiónak.

Az AP hírügynökség felidézi az orosz elnök szavait is, amelyek a hajó megrohamozásának napján hangzottak el. “Amíg a nemzetközi közösség nem talál megoldást a törvényes eljárásra, addig azt kell tennünk, amit elődeink tettek, ha kalózokkal találkoztak" – jelentette ki Dmitrij Medvegyev.