Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kongóban őrizetbe vették a ruandai népirtás egyik gyanúsítottját

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. május 29. 16:31

Kongó keleti részén elfogták egy hutu szélsőséges fegyveres csoport évek óta szökésben lévő vezetőjét – közölték kongói tisztviselők május 26-án, pénteken késő este. Bernard Munyagisharit népirtás és más bűncselekmények miatt körözték. A tájékoztatás szerint Munyagisharit őrizetbe vették és a Kongói Demokratikus Köztársaság fővárosába, Kinshasába szállították.

Az 1994-es ruandai népirtást vizsgáló, tanzániai székhelyű nemzetközi törvényszék (ICTR) ügyésze közölte, hogy bíróság elé állítják az elfogott férfit.

Munyagishari volt a vezetője az Interahamwe fegyveres milíciáknak, amely tuszikat gyilkolt meg tömegesen Ruanda nyugati részében. Elfogásával kilencre csökkent a vérengzés még szökésben lévő gyanúsítottjainak száma.

Tizenhét évvel ezelőtt, 1994-ben az Afrika középső részén fekvő, közel 10 milliós országban száz nap alatt mintegy 500 ezer tuszival és 300 ezer mérsékelt hutuval végeztek hutu milíciák. A módszeres mészárlás azt követően vette kezdetét, hogy 1994. április 6-án életét vesztette Juvenal Habyarimana ruandai elnök, mivel lelőtték a repülőgépét a főváros, Kigali közelében.

A merényletet követően néhány órán belül a hutu kormány egyes tagjai mozgósítani kezdték a milíciákat, hogy lássanak hozzá a kisebbségben lévő tuszik módszeres lemészárlásához, ami végül több mint 3 hónapon át tartó erőszakhullámhoz vezetett.

A hutu kormány a tuszi gerillamozgalmat, a Ruandai Hazafias Frontot (RPF) tette felelőssé az elnök haláláért, de az RPF vezetője, Paul Kagamé jelenlegi államfő szerint ez a vád csupán ürügyként szolgált az előre megtervezett népirtáshoz.

Címkékvizsga