Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Készülődés a döntőre

Szöveg: Zilahy Tamás |  2011. május 9. 6:01

Javában próbálnak a „Lehet egy csillaggal több?!” döntősei a május 14-én, szombaton a budapesti Honvéd Kulturális Központban színpadra kerülő utolsó nagy erőpróbára. A vetélkedő idáig tartó útjáról beszélgetünk Szászvári Lajossal, a HM Rekreációs és Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. (leendő új nevén: HM Bessenyei György Kulturális és Üdültetési Közhasznú Nonprofit Kft.) ügyvezetőjével, Körtvélyessy Zsolt színművésszel, a zsűri elnökével, és Orbán Bélával, az intézmény kommunikációs munkatársával.

„Igen nehéz helyzetben lévő kulturális intézményt örököltünk tavaly nyáron" – mondta az ügyvezető. „A tárca korábbi vezetése az üzleti célokat tekintette elsődlegesnek, és erre sarkallta a kulturális központ menedzsmentjét is".

Az üzlet persze döcögött, viszont a kultúra a házban és környékén a mélypontjára esett.

„Fél év alatt sikerült az összes helyőrség és alakulat parancsnokával leülnöm és dűlőre jutni abban, hogy mire is van szükségük a katonáknak, és hogyan tudunk ezek kielégítése érdekében együttműködni. És innen kezdve felpezsdült a honvédség kulturális élete. Ezzel a vetélkedővel is a honvédséget, a katonákat és a honvédelmet szeretnénk szolgálni. A „Lehet egy csillaggal több?!" vetélkedőre 114 szólista, csoport, együttes jelentkezett – döntő többségükben hivatásos és szerződéses katonák, szám szerint nyolcvanan –, pedig alig több mint egy hónapjuk volt a felkészülésre" – mondta Szászvári Lajos.

Mint már sokszor hangsúlyozták a kulturális intézmény vezetői: az elsődleges cél az volt, hogy felfedezzék a honvédség szellemi értékeit, azokat a tehetségeket, akik – katonai hivatásuk gyakorlása mellett – valamely művészeti ágban kimagasló teljesítményre képesek. S őket – példakép gyanánt – be is kívánják mutatni a legszélesebb nyilvánosságnak.

„Mindez azonban nem sikerülhetett volna a teljes parancsnoki kar támogatása nélkül. A vezérkartól kezdve, az MH Összhaderőnemi Parancsnokságon át, az alakulatokig, katonai szervezetekig nem volt olyan vezető, aki ne segítette, támogatta volna a jelentkezőket. Szinte az egész hadsereg megmozdult: próbák, bemutatók sora zajlott a csapatoknál, s nem egy helyen százak buzdították bajtársaikat, kollégáikat, hihetetlen ösztönzést adva a versenyzőknek" – jelentette ki Szászvári Lajos.

„Roppant nagy öröm számomra, művészember számára, hogy ennyi tehetséget fedezhettünk fel a Budapesten, Szolnokon és Győrben zajlott három elődöntő során" – szögezte le Körtvélyessy Zsolt színművész, a zsűri elnöke. „A bemutatott 54 produkció olyan kiemelkedő színvonalú volt, hogy igen nehéz feladat volt közülük kiválasztani a döntőre érdemeseket. Ennek ellenére azt vallom, hogy mi nem színészeket, énekeseket, táncosokat, művészeket akarunk faragni a versenyzőkből, hanem jobb katonákat. Teljesebb, elismertebb, értékesebb katonákat, mert a kultúra többletet jelent erkölcsben, tartásban, mentalitásban, egyéniségben egyaránt. És éppen ezért nagyon izgulok, hogy jól sikerüljön a döntő. A döntő, amelyen hadd mondjam el, hogy a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemről egy olyan fiatal tehetséges katonahölgy fog konferálni Fülöpné Várkonyi Melinda személyében, aki előtt még nagy jövő áll."

A zsűri elnöke, aki a május 21-i gálaestet is rendezi, elmondta, a gála fővédnöke Fodor Lajos, a tárca közigazgatási államtitkára, védnöke Orosz Zoltán altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese lesz, konferálni pedig Borbás Marcsi fog. Hozzátette azt is, hogy a vetélkedőnek lesz utóélete, hiszen a tervek szerint mintegy 10–15 helyőrségben fellép majd a legjobbakból, e célból összeállított gárda egy változatos, színes műsorral.

Orbán Béla szólt arról, hogy nagy sajtóérdeklődés nyilvánul meg a vetélkedő döntője iránt. „Különösen örvendetes, hogy nemcsak fővárosi, de számos vidéki média is beszámol a kezdeményezésről, az eddigi eseményekről és a küszöbön álló döntőre való készülődésről. Ilyenkor mindig elmondom, hogy mi nem sztárcsinálók vagyunk, hanem további eredményekre, sikerekre szeretnénk ösztönözni, buzdítani a vetélkedő részvevőit. Ki merem jelenteni, hogy ilyen vetélkedő jövőre is lesz: úgyhogy el lehet kezdeni a felkészülést már most."

Beszélgetőpartnereim lehetőséget kínáltak a HM gazdasági társaságainak és a Magyar Honvédség jelentősebb beszállítóinak, hogy felajánlhatnak díjakat a legkiválóbb teljesítményt nyújtó katonaművészeknek, hogy ezzel is kimutathassák elkötelezettségüket a Honvédség, a katonák iránt, de még további felajánlásokat várnak, elsősorban olyan gazdasági társaságoktól, intézményektől, amelyek meg akarják mutatni magukat a nagyközönségnek, s azt is, hogy támogatják a kultúrát.

A „Lehet egy csillaggal több?!" döntőjére május 14-én délután 15 órától kerül sor Budapesten a Honvéd Kulturális Központban. Ugyanitt tekinthetik meg az érdeklődők május 21-én, este 19 órától a honvédelem napja alkalmából, a legjobb produkciókból válogatott gálaműsort.


 Fotó: Rácz Tünde, Dévényi Veronika és a szerző felvétele