A cseh miniszterelnök szerint Csehországban nincs terrorveszély
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2017. január 15. 15:32Prága nem rendelkezik olyan információval, amely szerint Csehországot és lakosságát bármiféle terrorveszély fenyegetné – jelentette ki Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök január 12-én, csütörtökön Prágában, miután találkozott a belügyminiszterrel és a titkosszolgálati vezetőkkel.
Bohuslav Sobotka a találkozóval Milos Zeman államfő szerdai kijelentésére reagált, miszerint Csehország területén egy olyan észak-afrikai személy mozog, aki alaposan gyanúsítható iszlám terrorista szervezetekkel való együttműködéssel
„Megerősíthetem, hogy a titkosszolgálatok az utóbbi hetekben nem jutottak semmiféle olyan új információhoz, miszerint rosszabbodott volna a Cseh Köztársaság biztonsági helyzete" – szögezte le Milan Chovanec belügyminiszter.
Milos Zeman a rádióinterjúban ugyan neveket, részleteket nem közölt, de kijelentése általános megütközést és éles bírálatokat váltott ki a cseh politikai közeg és a média körében is, pártállásra való tekintet nélkül.
„Egyértelműen érvényes: beszélni ezüst, hallgatni arany" – írta csütörtökön Facebook-bejegyzésében a miniszterelnök.
Sobotka szerint Zeman kijelentése „felelőtlen", és kárt okoz a cseh titkosszolgálatok és szövetséges partnereik együttműködésének.
Az államfő szerdai kijelentését csütörtökön az ellenzéki Polgári Demokratikus Párt és a TOP 09 párt politikusai is bírálták. Kijelentésével – állítják az ellenzéki politikusok – Zeman veszélyeztette Csehország biztonságát, pánikot váltott ki, és kárt okozott a cseh titkosszolgálatoknak.