Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A donyecki szakadárok vezetője aláírta a kiskaliberű fegyverek visszavonásáról szóló megállapodást

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. október 1. 21:35

Olekszandr Zaharcsenko, a szakadárok önkényesen kikiáltott Donyecki Népköztársaságának (DNR) vezetője szeptember 30-án, szerdán aláírta azt az előző nap született megállapodást, amely rendelkezik a 100 milliméteresnél kisebb kaliberű fegyverek visszavonásáról a kelet-ukrajnai frontvonal menti ütközőzónából.

„Ma aláírtam azt a dokumentumot, amely megerősíti a tűzszünetet, és hozzálátunk annak végrehajtásához, tartva magunkat a megadott határidőkhöz" – jelentette ki a szakadárok egyik hírcsatornája által nyilvánosságra hozott közleményében Zaharcsenko a konfliktus tárgyalásos rendezésére életre hívott összekötő csoport keddi minszki ülésén megszületett egyezségre utalva.
A minszki tárgyalásokon a donyecki szakadárokat képviselő Denisz Pusilin szerdán kifejezte, hogy a megállapodás aláírásával gyakorlatilag véget ér a háború.
„Véleményem szerint ez jelentheti a háború végét. A megállapodás nyomán létrejön egy 30 kilométeres fegyvermentes övezet, azaz mindkét fél 15-15 kilométerre vonja vissza a haditechnikai eszközeit. Ilyen távolságból igen nehéz lesz egymást lőni" – idézte Pusilint a DNR honlapja.

Az EBESZ, Oroszország és Ukrajna képviselői kedd éjjel a fehérorosz fővárosban közös sajtótájékoztatón jelentették be, hogy aláírták a fegyverzetkivonásról szóló dokumentumot.
A megállapodást Martin Sajdik osztrák diplomata, EBESZ különmegbízottja a februári minszki egyezmények megvalósítását szolgáló intézkedéscsomag kiegészítésének nevezte. A 100 milliméteresnél nagyobb kaliberű fegyverek visszavonásáról ugyanis még februárban aláírták a megállapodást a szembenálló felek. A most született dokumentum az összes harckocsi, 100 milliméteresnél kisebb tüzérségi eszköz és aknavető visszavonását írja elő a Donyec-medencében kijelölt ütközővonaltól.

Sajdik közlése szerint a kivonást két, egy 15 és egy 24 napos szakaszban tervezik végrehajtani. A művelet akár már október 2-án elkezdődhet.
A „normandiai négyek", azaz Ukrajna, Oroszország Franciaország és Németország februári minszki csúcstalálkozóján tető alá hozott egyezségek a tűzszünetről és a nehézfegyverek visszavonásáról nem teljesültek a megszabott határidőkre. A felek sorozatosan vádolták egymást a minszki megállapodások megsértésével, nehézfegyverek bevetésével.

A kontaktcsoport augusztus 26-i minszki találkozóján született új megállapodás arról, hogy szeptember 1-jén a szembenálló felek beszüntetik a harcokat. Az újabb tűzszüneti egyezség életbe lépése óta a kijevi hadműveleti parancsnokság csupán néhány elszórt, javarészt kaotikus, a katonákat provokáló lövöldözésről tett jelentést. Noha az EBESZ továbbra sem tudja megerősíteni az összes 100 milliméteresnél nagyobb kaliberű fegyver visszavonását a kijelölt helyekre, nehézfegyvereket a szakadárok szeptember 1-je óta nem vetettek be.