Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A franciák több mint kétharmada ellenzi országuk katonai szerepvállalását Szíriában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. szeptember 8. 16:23

A franciák több mint kétharmada, azaz 68 százaléka ellenzi országa esetleges katonai szerepvállalását Szíriában – derül ki az Ifop közvélemény-kutató intézet legújabb felméréséből, amelyet a Le Figaro című napilap hozott nyilvánosságra szeptember 7-én, szombaton.

Az ellenzők számaránya nőtt az egy héttel ezelőtt végzett felmérés adataihoz képest. A tizennyolc év feletti lakosság körében 972 fős mintán végzett felmérés szerint arra a kérdésre, miszerint „helyeselne vagy ellenezne Ön egy nemzetközi katonai beavatkozást Szíriában?", a megkérdezettek 64 százaléka ellenezte az esetleges akciót, az augusztus 29-i felmérésében viszont még csak 45 százalékot tettek ki. A helyeslők aránya most 36 százalék volt a korábbi 55 százalékkal szemben.

Az ellenzők a baloldali gondolkodásúak 45, a jobbközép Népi Mozgalom Unió (UMP) szimpatizánsainak 75, illetve a szélsőjobboldali Nemzeti Front híveinek 77 százalékát teszik ki.

Arra a kérdésre, hogy „Egy feltételezett beavatkozás esetén helyeselné-e Franciaország (bármiféle) katonai szerepvállalását?", a megkérdezettek 68 százaléka felelt nemmel. Ez esetben kilenc százalékos a növekedés az augusztus végi felmérések eredményeihez képest, akkor ugyanis az ellenzők 59 százalékot tettek ki, az igenlők mostani – 32 százalékos – aránya magasabb a korábbi 41 százaléknál.

Erre a kérdésre a baloldali érzelműek 48, az UMP-szimpatizánsok 76, az FN-híveknek pedig 83 százaléka válaszolt nemmel.