Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A hadsereg szerint okozhatta terrortámadás a halálos áldozatot követelő fegyverraktártüzet

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. október 31. 16:30

Az egyik feltételezés szerint terrortámadás okozta azt a tüzet, amely az ukrán hadsereg egy kelet-ukrajnai fegyverraktárában ütött ki, és egy civil halálát és több ember sebesülését okozta – jelentette ki október 30-án, pénteken Vladiszlav Szeleznyov vezérkari szóvivő.

A Luhanszk megyében, a frontvonaltól csaknem 120 kilométerre északra található Szvatove városban lévő fegyverraktárban csütörtök este ütött ki tűz. A raktárban tüzérségi rakétákat tároltak, szakértők szerint mintegy 3,5 ezer tonnányit. Szeleznyov kiemelte, hogy a lövedékeket a szabályoknak megfelelően tárolták.
A tűz következtében felrobbant rakéták repeszei a védelmi minisztérium által délelőtt pontosított adatok szerint egy civil halálát okozták, egy másik civilt és négy katonát megsebesítettek. Legalább 35 többemeletes lakóházban okoztak károkat a repeszek. A veszélyeztetett városrész lakóit evakuálták, az éjszakát többen óvóhelyeken, pincékben, alagsorokban töltötték.

A húszezer lakosú kisváros mintegy ötezer lakója kényszerült elhagyni otthonát a robbanás miatt. A településnek abban a részében, ahol a rakétarepeszek és a tűz károkat tehettek a vezetékekben, a hatóságok utasítására leállították a gáz- és az áramszolgáltatást és korlátozták a közlekedést.
A detonációk helyi idő szerint hajnali négy óra tájban értek véget. Ezután tűzszerészek vizsgálták át a terepet, majd a katasztrófavédelem munkatársai nyolc óra körül hozzáláttak az oltáshoz, és mintegy másfél óra alatt sikerült lokalizálniuk a tüzet. A katasztrófavédelem szakértői előzetes véleményükben azt írták, hogy egy jelzőrakéta lépett működésbe, az lobbantotta fel a lángokat a raktárban.