Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A jemeni légierő iszlám szélsőségesekre mért csapást

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. július 7. 10:48

Síita muszlim fegyveresekre mért csapást a jemeni légierő július 5-én, szombaton, helyi tisztviselők közlése szerint a támadásban hetvenen meghaltak.

A kormányerők azt követően indították el a légi műveletet az ország északi részében, hogy összeomlott a tűzszünet köztük és a lázadók között. A felkelők szerint mindazonáltal a fegyvernyugvás megsértéséért a kormányhadsereg a felelős, mert egyes egységei a múlt hónapban kötött megállapodást megszegve előretörtek az egyik feszült helyzetű körzetben. A katonaság szóvivője szerint azt követően haladtak előre, hogy a velük szemben állók nem foglaltak el a megállapodásban megjelölt egyes pozíciókat.

A térségben a hírügynökségi beszámolók szerint szunnita politikai erőkhöz kötődő katonai egységek tevékenykednek.

A jemeni kormányhadsereg több fronton harcol a szélsőséges fegyveresek ellen. Az északi lázadások mellett az ország déli részében egy szakadár mozgalommal kell küzdenie, és Jemen-szerte egyre aktívabb az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet is.

Az al-Kaida emberei a hét végén megpróbáltak átszökni a szomszédos Szaúd-Arábiába is, ám a hatfős csapat tagjai közül hármat megöltek az általuk megtámadott határátkelőhelyen, egy negyediket pedig később sebesülten fogtak el. Kettejüknek sikerült áthatolniuk a határon, és bejutottak egy kormányzati épületbe is Szaúd-Arábia déli részében, de ott felrobbantották magukat, mert a biztonsági erők bekerítették őket. A jelentések szerint ebben az incidensben más nem sebesült meg.