Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A kínai katonáknak készen kell állniuk a „valódi harcra”

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. december 14. 14:28

A kínai hadseregnek készen kell állnia a „valódi harcra”, utasított a Központi Katonai Bizottság elnöke, a kommunista párt pártfőtitkára, amikor felkereste a kantoni műveleti központot – jelentette katonai forrásokra hivatkozva a kínai média december 13-án, csütörtökön.

Hszi Csin-ping, aki a múlt hónapban került a kínai Népi Felszabadító Hadsereg legfőbb döntéshozó testületének élére, három napot töltött a dél-kínai bázison. A látogatásáról kiadott közlemény szerint arra hívta fel a tiszteket és tiszthelyetteseket, hogy készüljenek fel valós harci körülményekre, s a 2,3 milliós hadsereg katonái körében, a kiképzés során, tudatosítsák a készenlétet.

A hadosztályi szint feletti beosztásban szolgáló tisztek előtt a főtitkár megerősítette, a hadsereg alapvető feladata, hogy képes legyen az információs korszakban regionális háborúk megnyerésére, különböző katonai műveletek végrehajtására.

Határozottan felhívta a figyelmet arra, hogy „a hadseregnek kompromisszumok nélkül el kell fogadnia a párt parancsát". Mint mondta, a hadsereg törvényes működtetése mellett ez az elsődleges feltétele annak, hogy képes legyen harcolni és csatát nyerni.

A kínai központi televízió beszámolója szerint Hszi a haditengerészet Hajkou nevű rombolóján együtt vacsorázott a tengerészekkel és egy gyakorlatot is megtekintett.

A Hszinhua hírügynökség összeállításában Li Csie, egy katonai kutatóintézet professzora megjegyezte, a „valódi harcra" történő utalás egy olyan időszakban került sor, amikor az országnak „a nemzet tengeri birtokán", így a kelet-kínai-tengeri Tiaojü-szigeteknél és a Dél-kínai-tengeren több bizonytalansági tényezővel kell szembe néznie.

Li megfogalmazása azt az egyre feszültebbé váló vitát takarja, amely szembeállítja egyrészt Kínát, másrészt Japánt, Tajvant, Vietnámot, a Fülöp-szigeteket, Malajziát és Bruneit a Kelet-kínai-, illetve a Dél-kínai-tengeren elterülő szigetcsoportokra formált igények miatt. A vitatott területek halban gazdagok, emellett a tengeri talapzat jelentős szénhidrogén-készleteket rejt.

„Biztosítanunk kell, hogy a hadsereg felkészült mindennemű kihívásra" – mondta Li, hozzátéve, hogy a kínai hadsereg több mint három évtizede nem vett részt tényleges fegyveres harcban.