Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A migránsok miatt amerikai katonák ezrei érkeznek a mexikói határra

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2018. október 30. 19:18

Az Egyesült Államok több ezer katonát is küldhet a mexikói határra a migránskaraván miatt, bár pontos számukat egyelőre nem határozták meg – közölte egy névtelenséget kérő amerikai tisztségviselő a Reuters hírügynökséggel október 29-én, hétfőn.

Az illetékes által említett nagyságrend ezáltal jóval meghaladná az előzetes, 800-1000 fős katonai kontingensről szóló értesüléseket. A Pentagon ugyanakkor nem kommentálta a közlést mondván, hogy a Donald Trump amerikai elnöknek a migránskaraván feltartóztatását célzó erőfeszítéseit támogatni hívatott bevetés még tervezési fázisban van.

Donald Trump egyik legfrissebb Twitter-üzenetében inváziónak nevezte a migránsok menetét, kijelentvén: „A hadsereg már vár rátok". Aláhúzta: senkit sem engednek be, csak, amennyiben a törvényes utat választják. Mint írta, a migránskaravánban „bandatagok és néhány nagyon rossz ember is van". Trump korábban is hasonló állításokat fogalmazott meg anélkül, hogy bizonyítékokat támasztotta volna alá kijelentéseit.

Jim Mattis amerikai védelmi miniszter a múlt héten engedélyezte a csapatok és más katonai eszközök telepítését az amerikai-mexikói határra. A miniszter azonban nem említett konkrét számokat a tervezett csapattelepítésre vonatkozóan. Tisztségviselők akkor azt mondták, hogy október 30-tól legkevesebb 800 katonát küldhetnek a határra. Donald Trump a bevándorlás szigorításával igyekszik támogatást szerezni a Republikánus Pártnak a novemberi időközi választások előtt. Az amerikai elnök még áprilisban jelentette be, hogy a déli határra küldi a Nemzeti Gárda akár 4000 tagját. Végül 2000-et irányítottak a térségbe, ahol a határőrök tehermentesítését segítik.

Trump ismételten hangsúlyozta, hogy nem engedi be az Egyesült Államokba a Guatemalából, Hondurasból és Salvadorból származó migránsok – eltérő becslések szerint 3500-7000 fős – karavánját. A Mexikóban vonuló tömeg létszáma folyton változik ugyanis ahhoz újabb illegális bevándorlók csatlakoznak, mások viszont feladják a megerőltető menetet, illetve élnek a mexikói hatóságok nyújtotta lehetőséggel, és menedékkérelmet nyújtottak be a közép-amerikai államban.