Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A NATO az „elit országok” szervezete, Boszniának csatlakoznia kell hozzá

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. április 24. 21:58

A bosznia-hercegovinai államelnökség elnöke, a bosnyák Bakir Izetbegovic szerint országának mindenképpen csatlakoznia kell az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez (NATO), mert az az „elit országok” szervezete.

A brüsszeli NATO-képviselet és a boszniai külügyminisztérium által szervezett április 23-ai, szerdai szarajevói konferencián Izetbegovic azt mondta, hogy a NATO-tagországok „jól szervezett és jóléti országok, vagyis gyakorlatilag az elit társadalom országai, amelyek közé Bosznia-Hercegovinának is tartoznia kell".

Hozzátette: az államelnökség erről már 11 évvel ezelőtt is döntést hozott, amelyet 2009-ben megerősítettek, előrelépés azonban még nem történt.

Emlékeztetett arra, hogy a NATO-csatlakozás feltételeinek teljesítése négy éve stagnál, valamint felelőtlennek nevezte azokat, akik akadályozzák ezt a csatlakozást.

Szerinte a gazdasági fejlődés is azért állt le, mert fennakadások vannak a NATO-csatlakozás útján.

„A NATO-tagság azt az üzenetet hordozná, hogy Bosznia-Hercegovina a befektetések számára biztonságos állam, így jelentős beruházások érkeznének, és nagy mennyiségű külföldi tőke áramlana az országba" – magyarázta.

Nem csak a NATO-csatlakozás, hanem az európai uniós tagság is várat azonban magára.

A bosznia-hercegovinai politikusok korábban hangsúlyozták, hogy az integráció érdekében a szervezett bűnözés és a korrupció elleni küzdelemre, valamint az igazságszolgáltatási szervek hatékonyabb működésére kell helyezni a hangsúlyt. A felzárkózást azonban az óriásira duzzadt államapparátus, illetve a három államalkotó nép – a bosnyák, a szerb és a horvát – együttműködésének a hiánya is nehezíti.