Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A NATO közvetlenül nem vesz részt a szíriai és iraki hadműveletekben

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. május 12. 7:50

A NATO nem vesz részt közvetlenül az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni hadműveletekben Szíriában és Irakban – jelentette ki május 11-én, csütörtökön Berlinben a NATO főtitkára.

Jens Stoltenberg azt követően nyilatkozott, hogy Angela Merkel német kancellárral megbeszélést folytatott a május végi brüsszeli NATO-csúcstalálkozót előkészítő tárgyalásai keretében.

A tájékoztatón Stoltenberg hangoztatta: még ha az észak-atlanti szervezet be is lépne az amerikai vezetésű koalícióba, szerepe nem változik, a NATO nem vesz részt a harci cselekményekben Szíriában és Irakban. Továbbra is csak támogatást nyújt a harcoló egységeknek, illetve kiképezi azokat.

Angela Merkel azt mondta, hogy a szövetség szerepével kapcsolatos álláspontról a május 25-i csúcstalálkozón dönthetnek Brüsszelben. Tárgyalások folynak arról, szükséges-e, hogy a NATO hivatalosan részese legyen a koalíciónak, az erről folyó párbeszéd folytatódik. Úgy vélekedett, hogy az ezzel összefüggő megbeszélések az állam- és kormányfői találkozóig véget érnek.

A NATO jelenleg felderítési adatokkal, AWACS felderítő repülőgépekkel támogatja a koalíció harcát Szíriában, valamint részt vesz az iraki biztonsági erők kiképzésében és együttműködik a régió más országaival, mint például Jordánia és Tunézia.

1596031845

A német kancellár az Iszlám Állam elleni küzdelemmel kapcsolatban határozottan kiállt amellett, hogy „Németország nem fogja kibővíteni a koalícióban végzett tevékenységét". Ez akkor is így lesz, ha esetleg a brüsszeli csúcson döntés születik a részvételről a harci feladatokban – adta értésre.

Merkel úgy vélekedett, hogy a terrorizmus folyamatosan fenyegeti Európát. Hozzátette, hogy Németország folytatja a szélsőségesek elleni fellépését. Kifejtette: Európában folyamatosan változik a terrorizmussal kapcsolatos helyzet, és az is tapasztalható, hogy Németország szomszédságában naponta megjelenik a terrorizmus veszélye.

Berlin kitart a terrorizmus elleni küzdelem azon célja mellett, hogy az érintett régiókban segíteni kell a biztonsági erők kiképzésében, ahogy teszi ezt Afganisztánban is. „Szavainkat tettekkel támasztjuk alá" – hangoztatta Merkel.

Jens Stoltenberg arról is szólt, hogy a május végi csúcstalálkozón a másik jelentős téma a szövetség védelmi kiadásainak alakulása lesz.

Emlékeztetett arra, hogy a 2014-es walesi csúcstalálkozón a tagállamok megállapodtak: véget vetnek a védelmi kiadások csökkentésének, és fokozatosan megvalósítják a 2 százalékos GDP-arányos kiadási célt. Egyből hozzátette, hogy Németország is megemelte védelmi költségvetését, amit üdvölendőnek tart.

„A kiadások megosztása nemcsak a pénzzel van összefüggésben. Hozzájárulást jelent a szövetség képességeinek növeléséhez, a NATO küldetésének teljesítéséhez. Németország kulcsszerepet tölt be ebből a szempontból" – hangsúlyozta a főtitkár.

Fotó: nato.int