Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A NATO-nak nincsenek tervei orosz beavatkozás esetére

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. február 28. 22:06

Az észak-atlanti szövetségnek és az Egyesült Államoknak nincsenek kidolgozott tervei arra az eshetőségre, hogy Oroszország katonailag beavatkozik az ukrajnai válságba – közölte február 27-én, csütörtökön a NATO európai főparancsnoka.

Philip Breedlove amerikai tábornok, az atlanti szövetség európai erői és az Európában állomásozó amerikai erők főparancsnoka a Reuters hírügynökségnek és a The Wall Street Journalnak adott interjúban azt mondta, hogy a NATO nem csoportosított át katonai eszközöket válaszul az ukrajnai feszültségre.

Arra a kérdésre, hogy nyugtalanítja-e az orosz beavatkozás lehetősége, Breedlove úgy válaszolt, hogy „ez mindenkit nyugtalaníthat, de neki most nem ez az elsődleges aggodalma". Szerinte „senkinek sem válik hasznára a NATO és Oroszország versenye Ukrajnáért".

„Pillanatnyilag nem tervezzük, hogyan válaszoljunk váratlan esetekre. Azt tesszük, hogy támogatjuk az ügy békés megoldását" – jelentette ki.

„Eddig nem tettünk lépéseket. Azt csináljuk, amit mindenki: figyelünk. Megpróbáljuk teljesen megérteni, ami történik" – mondta.

A krími parlament elfoglalása Breedlove szerint „kellemetlen helyzetet" okozott.

„Mi, akárcsak a NATO összes tagja az összes ukrajnai felfordulás békés megoldását akarjuk" – szögezte le a főparancsnok.