Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A pakisztáni tálibok kivégeztek 23 katonát

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. február 17. 21:40

A pakisztáni tálibok kivégeztek 23 katonát, akiket több mint négy éve raboltak el az ország északnyugati részén fekvő Mohmand törzsi területen – közölte február 17-én, hétfőn a helyi média.

Umar Hálid Hurraszáni, a Tehrik-e-Talibán Pakisztán (TTP) szervezet mohmandi szárnyának vezetője video- és írott üzenetében tájékoztatott vasárnap éjszaka arról, hogy aznap kivégezték a félkatonai határőrszolgálat 23 túszul ejtett tagját, így torolva meg börtönökben megölt tálibok halálát.

Mint mondta, a katonák kivégzésével azt üzenik a kormánynak, hogy vessen véget a gyilkosságoknak.

Hurraszáni emberei 2010 júniusában rabolták el a határőröket egy mohmandi ellenőrzőpont elleni támadás során.

A kormány február elején kezdett béketárgyalásokat a TTP-vel, a helyi média pedig úgy értesült, hogy TTP esetleg tűzszünet kihirdetésére készül.

A híradások szerint a kivégzések időzítése arról tanúskodik, hogy TTP mohmandi ága ellenzi a béketárgyalásokat, vagy legalábbis fenntartásai vannak. Hurraszáni közölte: szervezete azután dönti el, csatlakozik-e a tárgyalásokhoz, hogy megvitatták azt vezető testületükben.