Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A Pentagon szerint is megsértette egy orosz gép a török légteret

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. február 1. 8:26

A Pentagon szerint is megsértette egy orosz harci repülőgép Törökország légterét január 29-én, pénteken – közölte Mark Wright, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője a RIA Novosztyi orosz hírügynökséggel.

„Értesültünk a történetekről, és meg tudjuk erősíteni, hogy tegnap még egy orosz harci repülőgép megsértette Törökország és a NATO légterét" – közölte a szóvivő január 30-án, szombaton késő este.
Hozzátette: ahogy korábban is, az Egyesült Államok a támogatásáról biztosítja a NATO-tag Törökországot, és „felszólítjuk Oroszországot Törökország légterének tiszteletben tartására, és arra, hogy hagyjon fel az olyan akciókkal, amelyek a térség instabilitásának fokozását kockáztatják".

Wright hangsúlyozta a török és orosz fél párbeszédének szükségét a helyzet súlyosbodásának elkerülése érdekében.
Szombaton Jens Stoltenberg NATO-főtitkár is felszólította Moszkvát, hogy „tegyen meg minden szükséges lépést" annak biztosítása érdekében, hogy repülőgépei többet ne sértsék meg az észak-atlanti szövetség tagországainak légterét.

A török külügyminisztérium szombati közleménye szerint a Szu-34-es orosz vadászbombázót oroszul is és angolul is többször figyelmeztették, mielőtt Szíriából behatolt a török légtérbe. Az ankarai közlemény a feszültség fokozásával, felelőtlen magatartással vádolja Moszkvát és leszögezi, hogy minden esetleges súlyos következményért Oroszországot terheli majd a felelősség.

Recep Tayyip Erdogan török államfő azt mondta, hogy következményekkel fog járni, ha Oroszország még egyszer megsérti a török légteret.
Az orosz védelmi minisztérium szóvivője „minden alapot nélkülöző propagandának" minősítette az ankarai külügyminisztérium közleményét.

Törökország tavaly november 24-én lelőtt egy Szu-24-es orosz vadászgépet, amely a török álláspont szerint 17 másodpercen át megsértette az ország légterét a török-szíriai határnál. Oroszország szerint a gép egy pillanatra sem hatolt be a török légtérbe. Az incidens rendkívül kiélezte a feszültséget Ankara és Moszkva között és visszavetette a két ország gazdasági kapcsolatait.