Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A Pentagon tervet dolgozott ki az Iszlám Állam ellen

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. január 15. 18:17

A Pentagon tervet dolgozott ki arra, hogyan segítheti az iraki hadsereget és a kurd milíciákat, illetve a szíriai mérsékelt felkelőket az Iszlám Állam harcosainak legyőzésében, a terrorszervezet szíriai és iraki központja, Rakka és Moszul visszafoglalásában. Ezt Ashton Carter amerikai védelmi miniszter jelentette be helyi idő szerint január 13-án, szerdán a Kentucky állambeli Fort Campbell támaszponton. Közölte, hogy az amerikai különleges erők egy alakulata Irakba érkezett.

A miniszter hamarosan ugyancsak Irakba induló katonák előtt beszélt. Elmondta, hogy a jövő héten Párizsban találkozik francia, német, olasz, holland és brit, valamint ausztráliai kollégájával, és az eddiginél fokozottabb részvételre fogja buzdítani őket a terrorszervezet elleni harcban. Szavai szerint az iraki hadsereg egységei délről, a kurd fegyveresek, a pesmergák pedig északról bekerítenék Moszult, de figyelmeztetett, hogy a nagyváros visszavétele nem lesz se gyors, se könnyű.

Carter még decemberben jelezte, hogy a Pentagon a különleges műveleti erőkből mintegy 200 katonát Irakba vezényel. Az amerikai védelmi miniszter most Port Campbellben jelezte, hogy ezek a katonák már meg is érkeztek és együtt fognak működni az irakiakkal.

Az iraki erők hónapokon át küszködtek, hogy visszafoglalják Ramádit, de légi támogatással és logisztikai segítséggel végül is december során sikerrel jártak.

Ashton egy nappal azután beszélt a támaszponton, hogy Barack Obama elnök elmondta a szokásos januári, az Egyesült Államok helyzetét és az eltelt esztendőt értékelő beszédét. Ebben egyebek között kiemelte, hogy az Egyesült Államoknak együtt kell működnie a helyi iraki és szíriai erőkkel, ha tartós eredményt akar elérni.