Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A pokolgépek készítését tanulmányozta a berlini merénylő

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. december 22. 22:42

A berlini gázolásos merénylet fő gyanúsítottja, a tunéziai Anis Amri a pokolgépek készítésének módját tanulmányozta az interneten, és közvetlen kapcsolatban állt az Iszlám Állam dzsihadista szervezettel – jelentette a The New York Times című amerikai napilap egy névtelenül nyilatkozó amerikai tisztségviselőre hivatkozva.

A helyi idő szerint december 21-én, szerda este közzétett tájékoztatás szerint a 24 éves férfi a Telegram üzenetküldő szolgáltatáson keresztül legalább egyszer kommunikált a terrorcsoporttal, és szerepelt az Egyesült Államok berepülési tiltólistáján.

A számos álnevet használó, Olaszországban börtönviselt, kiutasított, majd egy időre eltűnt és Németországban felbukkant Amri a feltételezések szerint elmenekült a 12 halálos áldozattal és 48 sebesülttel járó hétfői támadás helyszínéről. Tizennégy sebesült továbbra is válságos állapotban van.

A tunéziai férfi személyi iratait a merénylet után találták meg a tömegbe hajtó kamionban.

Amrit idén március és szeptember között megfigyelés alatt tartották a német hatóságok, azzal gyanúsították ugyanis, hogy pénzt készül lopni egy gépfegyver beszerzéséhez, hogy aztán később támadást hajtson végre több társával együtt – közölték a berlini nyomozó hatóságok. Elegendő bizonyíték hiányában azonban végül nem emeltek vádat ellene.

A férfinak egyelőre nem bukkantak a nyomára, nemzetközi körözést adtak ki ellene, százezer euró a nyomravezetési díj.