Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A rabok tetoválására szolgáló bélyegzőket találtak Auschwitz-Birkenauban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. március 16. 17:50

A rabok tetoválására szolgáló, eredeti bélyegzőlemezeket fedeztek fel az egykori auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor területén – adta hírül a Jerusalem Post a lengyelországi Auschwitz-múzeum közleménye alapján.

„Ezeket a fémlemezeket helyezték a tetoválóeszközökbe, belőlük pár milliméteres tűk állnak ki. Egy lemezen egy számjegyet formáltak a tűk. A tábor evakuációs útvonalán felfedezett bélyegzőlapok kollekciója nem teljes, egy nullás és két hármas került elő, valamint két olyan, amely hatos vagy kilences számot formált" – közölte Elzbieta Cajzer, a múzeum auschwitzi gyűjteményének vezetője.

Az első foglyokat 1940-ben hurcolták Auschwitzba. A rabok akkor a ruhájukra felvarrható azonosítót kaptak. Az őröket azonban összezavarta, amikor elhasznált öltözékeiket meghalt társaik ruháira cserélték a még élő fogvatartottak.

A szovjet hadifoglyok mellkasára 1941 őszétől kezdtek azonosítószámokat tetoválni. Ehhez fém bélyegzőket használtak, amelyekbe cserélhető lemezeket helyeztek, ezekből emelkedtek ki az egyes számjegyeket formáló tűk. A tintába mártott bélyegző egyetlen ütésével tartósan a bőrbe rögzítették a teljes számot – írta a Jerusalem Post.

Az auschwitzi láger vezetősége 1942 tavaszától rendelte el, hogy a foglyok bal alkarjára tetoválják az azonosítószámot. Szinte minden akkori és később érkező foglyot – a nőket is – így jelöltek meg.

Az auschwitzi volt az egyedüli koncentrációs tábor, ahol tetoválással bélyegezték meg a rabokat. Egyetlen hasonló eszköz került eddig elő, az a szentpétervári katonai múzeumban található.

„A lelet az utóbbi évek egyik legfontosabb felfedezése. Sosem hittük volna, hogy ilyen hosszú idő után előkerülhetnek még a tetoválóeszközök. A hajdani rabok közül is nagyon kevesen élnek ma már, ezért az őket megjelölő számok is ritkán láthatók" – idézte a hírportál Pjotr M. A. Cywinskit, az Auschwitz-múzeum igazgatóját.