Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A szíriai ellenzék egy csoportja elutasítja Aszad tervét

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. január 9. 17:04

Szíriában a rendszer által megtűrt ellenzék január 7-én, hétfőn elutasította a nemzeti párbeszédben való részvételt, amelyet Bassár el-Aszad államfő szorgalmazott előző napi beszédében.

„Nem veszünk részt a nemzeti párbeszédben, amíg meg nem állítják az erőszakot, szabadon nem engedik a fogva tartottakat, nem garantálják, hogy a humanitárius segély eljut az érintett régiókba és nem tisztázzák közleményben az eltűntek sorsát" – jelentette ki damaszkuszi sajtótájékoztatóján Haszan Abdel-Azíz, az Egyeztető Bizottság a Nemzeti Demokratikus Változásért (CCCND) nevű szervezet vezetője.

„Minden tárgyalásnak és nem csak a párbeszédnek az Arab Liga és az ENSZ különmegbízottja (Lahdar Brahimi) közreműködésével kell folynia, nem lesz közvetlen tárgyalás vagy párbeszéd közöttünk és a rendszer között" – tette hozzá.

„A politikai párbeszéd és megoldás korszaka túlhaladott, most nem ennek van az ideje és helye. Bassár el-Aszadnak a történtek elején kellett volna ezt a kezdeményezést megtennie, 2011 áprilisában vagy legkésőbb májusában, de erre nem volt hajlandó, ehelyett a biztonsági megoldást folytatta" – mondta Haszan Abdel-Azíz.

Radzsa an-Nászir, a CCCND végrehajtó bizottságának titkára kifejtette, hogy a szervezet „támogatja a politikai megoldást". Amit azonban Aszad a beszédében javasolt, az „nem a reális elvárásoknak megfelelő politikai megoldás", tette hozzá a politikus, „háborús beszédnek" nevezve a vasárnapi elnöki állásfoglalást.

A szervezet szerint az Aszad-terv irreális és megvalósíthatatlan. „Azt követeli az ellenfeleitől, hogy tegyék le a fegyvert, és ismerjék el őt győztesnek", holott az országban más a helyzet.

A rendszernek a külföldi beavatkozásra vonatkozó állításait elutasítva a CCCND kijelentette: a beszédben „a rendszer hajlíthatatlanságát látja, amely meg akarja őrizni az uralmat az ország felett".

Az elnök vasárnap első ízben ismertetett részletes megoldási tervet: ez egyebek között nemzeti charta kidolgozását irányozza elő, amelyről népszavazás döntene, mielőtt a választások után megalakulna az új parlament és az új kormány. Mindenekelőtt azonban – fogalmazott Aszad – a „terroristáknak" le kellene állítaniuk a hadműveleteiket ahhoz, hogy a hadsereg visszavonuljon a laktanyákba, de „fenntart magának minden jogot a válaszcsapáshoz".