Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A Szíriai Szabad Hadsereg parancsnokával tárgyalt Brahimi

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. október 27. 9:29

Lahdar Brahimivel, az ENSZ és az Arab Liga különmegbízottjával találkozott Törökországban a lázadó Szíriai Szabad Hadsereg (SZSZH) parancsnoka, a megbeszélésen jelen voltak a damaszkuszi rendszer ellen harcoló más szervezetek vezetői is – közölte október 25-én, pénteken az SZSZH.

„Szelim Idrisz tábornok, az SZSZH parancsnoka megismételte, hogy mindnyájan megoldást keresünk, és véget akarunk vetni a vérfürdőnek. Azt is mondta, hogy a problémát a lényegénél kell megragadni, azaz Bassár el-Aszad elnöknél" – mondta a találkozóról Luaj Mokdad, a Szíriai Szabad Hadsereg politikai és médiaösszekötője.

A csütörtöki találkozóra Lahdar Brahiminek a térségben tett körútja idején került sor. A különmegbízott a novemberre tervezett Genf-2 nemzetközi békekonferencián való részvételre igyekszik rábírni valamennyi érintett felet.

Az ellenzék, amely megosztott a konferencián való részvételt illetően, azt követeli, hogy a tárgyalásokon a rendszerváltásról és Bassár el-Aszad távozásáról legyen szó.

Aszad hétfőn kijelentette, hogy „még nincsenek meg a feltételek" az ellenzékkel folytatandó béketárgyalásokhoz. Az elnök több ízben is kizárt minden tárgyalást a külföldi államokkal kapcsolatban álló ellenzékiekkel vagy a hadsereg ellen harcoló lázadókkal.

Brahimi vasárnap hangsúlyozta, hogy „hiteles" ellenzék nélkül nem lehet tárgyalásokat tartani Genfben.

A különmegbízott pénteken a katari emírrel tárgyalt Dohában, és újságírók előtt „gyümölcsözőnek" nevezte a Tamim bin Dzsászim asz-Száni sejkkel folytatott tárgyalásokat.

Brahimi térségbeli körútján Törökországban, Jordániában, Egyiptomban, Kuvaitban és Ománban tárgyalt, és ellátogat Iránba és Szíriába is.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja szerint a 2011 márciusában kezdődött, majd polgárháborúba torkolló felkelés kezdete óta több mint 115 ezren haltak meg és milliók menekültek el otthonukból Szíriában.