Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A terror miatt más ez a karácsony

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. december 26. 16:28

Németországban az idei karácsonyi ünnep más, mint az eddigiek, mert a terror betört a fővárosba, elterjesztve a harag, a düh, a tehetetlenség és a félelem érzését, amelyek azonban nem váltak uralkodóvá, mert az emberek összefogtak, és „az emberiességet védelmező közösséget” alkottak – emelte ki karácsonyi üzenetében a német szövetségi elnök.

Joachim Gauck az országos köztelevíziók december 25-én, vasárnap esti műsorán szereplő ünnepi beszédében az előzetesen ismertetett részletek szerint elsősorban a hétfőn Berlinben egy karácsonyi vásár ellen végrehajtott iszlamista terrortámadás következményeivel foglalkozott, összefogásra és az emberiesség értékének megőrzésére szólítva fel az országot.

Mint mondta, ezekben a napokban, terrorveszély idején különösen fontos ragaszkodni mindahhoz, amit a karácsony képvisel, nemcsak a keresztények, hanem az egész német kultúra számára. Isten szeretetének üzenete hozzásegíthet ahhoz, hogy „a haragot és a dühöt erővé formáljuk, amely véd gyűlölet, az erőszak és a mások megvetése ellen".

Karácsony értékeinek tisztelete egyáltalán nem azt jelenti, hogy tartózkodni kell a társadalmi, politikai vitáktól, például a menekültpolitika ügyében; le kell folytatni a vitát egyebek között arról, hogy miként lehet még többet tenni a polgárok biztonságáért – hangsúlyozta. A méltányosság és a mértékletesség elvét viszont nem szabad szem elől téveszteni, így „nem kellene tovább mélyíteni az árkokat társadalmunkban, és nem kellene általánosító módon meggyanúsítani csoportokat és felelősnek kikiáltani politikusokat" – mondta Joachim Gauck.

Az egykori keletnémet polgárjogi harcos és evangélikus lelkész idén mond utoljára karácsonyi beszédet államfőként. Mandátuma márciusban lejár, második ciklust életkorára hivatkozva nem vállal, hivatalában várhatóan Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter, a szociáldemokrata párt politikusa követi.